Október 7-én letelt a törvényben meghatározott átmeneti időszak, így a kormány áprilisi döntése nyomán a Káptalan utca 16. alatti, a modern művészeti gyűjteménynek is helyet adó épület egy, a kiállítóhely megmentését fontosnak tartó alapítvány tulajdonába került. Lényeges ezt hangsúlyozni, mert a városvezetés ingatlannal kapcsolatos elképzelései továbbra is homályosak. Ám az valószínűsíthető, sőt szinte biztosra vehető, hogy birtokon belülre kerülve kilakoltatnák, száműznék innen a párját ritkító kiállítási anyagot.
Az önkormányzat leginkább ingatlanügynökségként funkcionáló szivárványos többsége a tulajdonosváltás elleni tiltakozásukat kifejezendő péntek délutánra utcai demonstrációt hirdetett a galéria-épülethez, de „Legyünk sokan!”-felkiáltású meghívójuk csak korlátozottan érinthette meg a lakosságot, ugyanis összesen nagyjából harminc-negyvenen lehettek jelen.
A résztvevők többségét pedig maga a szivárványos önkormányzati alakulat tagjai adták, de ők sem teljes létszámban, nem véltük felfedezni például Ferjancsics László harmadik sorszámú alpolgármestert és Molnár Nándor képviselőt sem, persze lehet, hogy ott voltak, legalább lélekben.
Hozzátesszük: a pénteki résztvevői létszámnál jóval több polgár vett részt azon a „Múzeumok éjszakája” délutánján rendezett demonstráción, melynek célja pedig épp a kiállítóhely megmentése iránti szándék kifejezésre juttatása volt.
De hagyjuk a számháborút, viszont nem hagyhatjuk szó nélkül,
mennyire visszatetsző a városvezetés szervezte demonstrációban, hogy annak ellenére kierőszakolták, hogy a közösségi médiában többen felkérték a szervező politikusokat: mondjanak le az akcióról, mert nem messze csendes megemlékezésre készülnek annak a kétgyerekes édesapának az emlékére, aki a napokban vesztette életét, mikor megpróbálta megakadályozni autója ellopását.
Ennek kapcsán leszögezhetjük: az, hogy a városvezetők mindezek ellenére megtartották a maguk akcióját, fájó, felháborító érzéketlenség és lelketlenség. Se több, se kevesebb.
VO-komment: És még egy záró megjegyzés:
a szivárványos frakció tagjai jól érzékelhetően nem vették jó néven, hogy a velük szemben kritikus Vác Online is képviselteti magát, például Kászonyi Károly jobbikos képviselő szinte alig bírhatta türtőztetni magát, hogy személyeskedő megjegyzéseket hangoztatva rá ne induljon hír- és véleményportálunk munkatársára, mint tette azt néhány hónapja, kampányüzemmódban egy neki szintén nem tetsző tévéstábbal szemben.
Pedig csak annyi volt a felvetés, nem gondolják-e úgy, hogy a pajzsként felmutatott mondattal sokkal inkább nagyon sok 2019 óta kiárusított, elkótyavetyélt volt városi ingatlanhoz lenne indokolt odaállni? – erre nagyjából lapítás, hümmögés, fenyegető szemráncolás volt a válasz.
Ennyit a mostani városvezetés demokráciafelfogásáról, illetve fel nem fogásáról.