NEMZETI GYÁSZNAP: KEGYELETI VÁLTÓFUTÁS A REMÉNYSÉG-PÁLYÁN, MEGEMLÉKEZÉS A RÓZSAKERTBEN

Az aradi vértanúk kivégzésének nemzeti gyásznapján ezúttal a Radnóti Miklós általános iskola diákjai adtak műsort, azt követően hogy Sasváriné Kóra Rita történelem szakos tanár elmondta emlékbeszédét.

Az utóbbi két-három évre olyannyira jellemző rosszabb, elkeserítőbb tapasztalatok után végre újra egy olyan köszöntőt hallhattak az egybegyűltek egy városházi szervezésű nemzeti emléknapi eseményen, amiben a beszédmondó nem a jól ismert, s az idő múlásával egyre jobban feltáruló történelmi tények könyvszagú, lélektelen sorolására szorítkozott, ebben a mostani beszédben bőven volt üzenet értékű saját gondolat, érzelem – minden résztvevő hálás lehet érte a szónoknak.

– Október hatodika történelmünk gyásznapja, melyen az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc hős katonai vezetőire és honvédeire emlékezünk. Kezdjük a megemlékezést egy rövid történelmi áttekintéssel. A szabadságharc sorozatos győzelmei és a függetlenségi nyilatkozat közzététele után a császár segítséget kért és kapott I. Miklós orosz cártól, így végül 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr honvédtábornok, miután az osztrák-orosz túlerő harapófogójába került, Világosnál letette a fegyvert. Ezzel a magyar szabadságharc véget ért, az utolsó vár, Komárom feladása után a bécsi udvar kíméletlen bosszút állt. A teljhatalmú főparancsnok, Haynau táborszernagy parancsára kegyetlen, véres megtorlás vette kezdetét.

Jellemző, hogy annyira rettegett a fő elítéltektől egy egész birodalom, hogy csak az elpusztításukkal érezhették magukat biztonságban nemzetünk elnyomói. Batthyány Lajos és a tizenhárom vezető páratlan bátorsággal fogadták a halált, „Éljen a haza!”, kiáltotta a miniszterelnök, s maga vezényelte a sortüzet. Tudták, hogy jó ügyért halnak meg és hitték, hogy ügyük a távoli jövőben megvalósul, célba ér. A megtorlással a forradalom eszményei valóban nem buktak el. Hiszen a polgári átalakulást már nem lehetett megállítani, az az óriási szellemi energia, kitartás és összefogás, ami 1848-1849 sikereit eredményezte, nem tűnt el. Hozzájárult, hogy az uralkodó hamarosan elállt szándékától, hogy nélkülünk és ellenünkre reformálja meg az országot, elvezetett az 1867-es kiegyezéshez, és az azt követő békeévek gyarapodásához, Magyarország legsikeresebb fejlődési időszakához – fogalmazott Sasváriné Kóra Rita.

Szavai szerint éppen ezért október 6-a nem csak gyásznap, hanem ünnep is, hiszen ünnepelhetjük a forradalom és a szabadságharc sikereit, szereplőinek példás helytállását, és emlékezhetünk arra a nemzeti közösségélményre is, ami varázslatossá és egyedivé tette ezeket a dicső napokat.

– Hiszen példás összefogás és hazaszeretet eredményeként született meg ekkor nemzeti büszkeségünk főforrása, a polgári, modern Magyarország. Hőseink elszántan áldozták életüket, fiatalságukat és jövőjüket egy eszméért, egy szent ügyért. A magyar nemzet eszméje, a magyar szabadság és függetlenség eszméje, a polgári Magyarország megteremtése volt az, amiért ők hittel és hűséggel harcoltak, utolsó leheletükig. Megindító, ahogy a fogdából ők, a halálra ítéltek bátorították, buzdították hitveseiket, gyermekeiket, hogy özvegyként és árvaként viseljék sorsukat belenyugvással, méltósággal. Damjanich írta cellájában a biztos halálba indulva, október 6-ra virradóra: „Adj erőt, ó Atyám az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.” Vértanúink halála szimbóluma az elkötelezettségnek, a helytállásnak, és annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért. Komoly jelentősége van, hogy az Aradon kivégzett tizenhárom vértanú közül hét áldozat nem magyar származású volt, mégis a magyar ügyért, egyben a világszabadságért, a haladásért haltak meg. Olyan hősök előtt tisztelgünk ma, akik megértették akkor a pillanat feladatát, és vállalták azt, kegyelettel áldozunk nekik, és a gyász mellett ünnepeljük emberi nagyságukat, mely évszázadok óta erősíti, és máig élteti nemzeti öntudatunkat, a szabadságvágyat, és a társadalmi haladásba vetett hitet. Ezért hajtunk fejet az aradi vértanúk emléke előtt, ezért emlékezünk rájuk minden évben őszinte tisztelettel – zárta beszédét a szónok.

Illetve végül hozzátette még: a vértanúk halála nem volt hiábavaló, emberi értékeik, elkötelezettségük, helytállásuk, áldozatvállalásuk és összetartásuk példaként kell hogy szolgáljon, üzenve a ma emberének, mindannyiunknak ebben a hazában.

Október 6-a váci megemlékezésének sok évtizedes hagyománya az idén száz éves Váci Reménység Egyesület kegyeleti váltófutása, amely megmérettetésre az idén is számos iskola küldött futó delegációt.