A VÁROSHÁZI HONLAP BÉRTOLLNOKA ELLENDRUKKER HANGVÉTELŰ CIKKEKKEL ZAKLAT EGYES KLUBOKAT

Már tendencia, hogy a szerecsenmosdató, kirekesztő, inkább hazug, semmint igazat szóló hivatalos városi honlap (amelynek hírgyártásán számos jól fizetett bértollnok munkálkodik) sokszor undorítóan ellenséges hangnemű cikkeket közöl bizonyos sportegyesületek esetében. Legutóbb ismét a VVLSE-nek ment neki az egyik firkász. Valószínűleg a kopasz cenzorként is emlegetett köpcös foteldrukker.

Történt, hogy a klub halasztást kért a múlt szombatra kiírt, Gödöllő elleni bajnoki mérkőzésre, a pálya állapotának megőrzését hozva fel indoklásként.

Erre a vac.hu – jellemzően egy két héttel korábbi képet tolva be illusztrációnak – a Váci Sport Kft. ügyvezetőjét, Gulyás Zoltánt idézve azt közölte, hogy a nemrég felújított, alácsövezett pálya állapota kiváló, semmi akadálya nem lett volna a találkozó megtartásának.

„A pályán ebben az évben megtörtént a kapuk előtti gyep cseréje és az egész terület felülvetése. Ezen kívül rendszeresen vágjuk a füvet is” – bírta nyilatkozni az ügyvezető.

Az a Gulyás Zoltán, aki a VVLSE-nek az NB III-tól való visszalépése kapcsán összetrombitált álságos városházi fórumon úgy ült az elnöki asztalnál Matkovich mellett, mint aki nem is érti, mit keres ott, mindenesetre elkerekedtek a szemei, mikor elhangzott, hogy a sportos önkormányzati cég első számú vezetőjeként a stadion állapota is a hatáskörébe tartozik.

Nos, ez a Gulyás Zoltán a jelek szerint azóta elvégezhetett valami gyepgondozói gyorstalpalót, hogy ilyen szavakat, kifejezéseket tud használni, mint alácsövezés, felülvetés, rendszeres vágás…

Mindazonáltal leszögezhetjük, hogy a mérkőzés előtti napokban és még aznap is ömlő eső bizony feláztathatta annyira a főpályát, hogy egy brusztolós bajnoki nyomán olyanná válhatott volna, mint egy frissen ekézett szántófölddarab vagy egy katonai gyakorlótér.

Fotó: VácOnline / Ribáry Zoltán

Ugyanez a Gulyás Zoltán inkább magyarázza már el végre, hogy baltázták el annyira a strand gyerekmedencéjének felújítását, hogy az a pár négyzetméter – ahogy az egész főszezonban történt volt, világ csúfságára, a városvezetés brutális szégyenére – még most is építési terület. Kérdezzük: az lesz a következő szezon kezdetekor is? Vagy végre komolyabban is kapirgálnak ott valamit addig?

Utolsó előtti megjegyzésként pedig kijelenthetjük: az igazi drukkerek joggal várhatják el, hogy a városvezetés legalább ne ekéztesse bértollnokokkal a sportklubokat, ha már minden vetítésükkel szemben alig biztosítanak támogatást a különböző egyesületeknek.

Az ügyben a negyedik sorszámú város(félre)vezető, alpolgármesterként harmadik sorszámú nagy kútmérgező is undormánykodott egyet, hát persze, ő még azzal toldotta meg a városházi honlapi böfögést saját közszereplői oldalán, hogy: „Kamu volt a váci focicsapat halasztási indoka?”