MATKOVICHÉK BETONSZARKOFÁGOT ÉPÍTETTEK AZ EGYKORI ZÖLD PARK HELYÉRE – JÓ PÉNZÉRT

Mint azt az alábbi képeink összevetése alapján is jól láthatják, a Matkovich család építkezése roham léptekben halad, miközben a polgármesterre bízott, a város egyik várva-várt beruházása, a bölcsődeépítés pedig gyakorlatilag leállt. A Kőhíd Lakópark egykori hangulatos ligetének kivágott fái helyébe egy később luxuslakásoknak otthont adó betonszarkofágot épít most a „zöld” polgármester cinkos hallgatása mellett a fia, az egyre befolyásosabb helyi oligarcha.

A családi biznisz pár hónap alatt lekörözte az egy éve épülő állami beruházás készültségét

Vác polgármesterének fia, Pajor Dániel cége közel 2 milliárd forint értékben hirdeti az e területre tervezett, négyemeletes társasházba tervezett 39 lakást, amelyek között van olyan, amely 221,5 millió forintba kerül.

Tehát igen jól hoz majd ez a családi beruházás, így egyelőre szenvtelenül félresöpörte a vállalkozó a környező lakók dühös és elkeseredett tiltakozását, a helyi valódi környezetvédők felháborodását, hogy ősfákat vágtak ki a vegetációs időben, rendületlenül épül tehát a hatalmas zöld területet a városból kiszakító betonszarkofág.

Mindeközben a város megzöldítésének programjával polgármesteri székhez jutott Matkovich Ilona mélyen hallgat minden olyan bizniszről, amelyek a zöldterületeket szakmányban eltüntető oligarcha fiához köthetőek, amelyek ellen a váciak minden fórumon foggal-körömmel tiltakoznak.

Különösen botrányos Matkovich hallgatása a Kőhíd utcánál épülő társasház kapcsán, amely nem igaz, hogy nem ütötte volna át annak az ingerküszöbét, aki az urambátyám világ megszüntetésével kampányolt és azóta is városvezető elődeivel kapcsolatban oly gyakran veszi szájára ezt a kifejezést.

Egy árnyas liget helyében most ez a szarkofág épül éppen Matkovich Ilona árulkodó félretekintése mellett

***

Az építkezés és a tiltakozások

NEM KAPNAK VÁLASZT A KÖRNYÉK LAKÓI A MATKOVICH CSALÁD ÉRDEKKÖRÉBE KERÜLT KŐHÍD PARK ÜGYÉBEN

DÜHÖSEK ÉS ELKESEREDETTEK A LAKÓK A VÁCI POLGÁRMESTER FIÁHOZ KÖTHETŐ TÁRSASHÁZ MEGÉPÍTÉSE MIATT

ELINDULT A VÁCI POLGÁRMESTER FIÁHOZ KÖTHETŐ ÉPÍTKEZÉS A KŐHÍD LAKÓPARKNÁL – VIDEÓ

ÉS MEGTÖRTÉNT, AMIT ELŐRE JELEZTÜNK: SZAKMÁNYBAN VÁGJÁK KI A FÁKAT A MATKOVICH FIÁHOZ KÖTHETŐ ÉPÍTKEZÉSEN – VIDEÓ LAKOSSÁGI TILTAKOZÁSRÓL

BOTRÁNYOS INGATLANBERUHÁZÁS A KŐHÍD PARKNÁL – A HÍRTV VIDEORIPORTJA

MATKOVICH A HETI RENDSZERES BESZÁMOLÓIBAN MÉLYEN HALLGAT A CSALÁDI INGATLAN CÉG BOTRÁNYÁRÓL

A KŐHÍD UTCAI EGYKORI KIS PARK MÁRA KOPÁR ÉPÍTÉSI TERÜLET

A KŐHÍD LAKÓPARKNÁL A VÁCI POLGÁRMESTER FIÁHOZ KÖTHETŐ ÉPÍTKEZÉS ÉLHETETLENNÉ TESZI AZ ITT LAKÓK ÉLETÉT