VÁCI JÁTÉKOSOK IS KVALIFIKÁLTAK A SZEKTORLABDA VILÁGBAJNOKSÁGRA

Szathmáry Károly, a Dunakanyar Forte ALC klub játékosa-elnöke egy klubtársával együtt kvalifikálni tudott a szektorlabda világbajnokságra, amelynek az idén (október elején) Sao Paulo ad otthont. Saját erőből lehetetlen finanszírozniuk a kijutásukat a nemzeti válogatottal, ezért támogatást kérnek magánszemélyektől, cégektől.

Először is fontos tisztázni, mi is ez az asztali játékos sportág: a szektorlabda a gombfoci versenysport változata, ami igen komoly edzésmunkát igényel, ha valaki számottevő eredményekre törekszik, a váci klubban hetente egyszer tartanak közös edzéseket, de amúgy a tagok akár napi két-három órát is gyakorolnak egyénileg.
Szathmáry Károly így ír nagy álmukról:
„Idestova harminc éve űzöm a szektorlabda nevű sportágat, amelyben világ- és Európa-bajnoki címekkel büszkélkedhetem, valamint négy ízben is sikerült Európa csúcsára vezetni csapatunkat, és megnyerni a Bajnokok Ligáját. Az elmúlt bő évtizedben a világbajnokságokat olyan »egzotikus« országokban rendezték, ahová eljutni lehetetlennek bizonyult számunkra, és ez idén sincs másképp, hiszen október első hétvégéjén Sao Paulo ad otthont a mundiálnak, amelyre – egyik klubtársammal egyetemben – ismét sikerült kvalifikálnom magam. Harminc éves jubileumomat megünneplendő megpróbálom a korábban lehetetlent, azaz összegyűjteni az utazáshoz szükséges nagyságrendileg kétmillió forintot.

Sajnos sem az országos szövetség, sem pedig egyesületünk nem rendelkezik még csak megközelítőleg sem olyan költségvetéssel, hogy akár egyikünk repülőjegyét meg tudja finanszírozni, így segítségért folyamodunk, és olyan mecénásokat keresünk, akik tudnak áldozni arra, hogy a nemzeti válogatott teljes létszámban, és ezzel együtt esélyesként vehessen részt a mundiálon. A magyar válogatott a világversenyek mindegyikén dobogón végzett, és csak egy esetben csúszott a második fokára Románia mögött. Jelenleg a csapat egy része még nem rendelkezik repülőjeggyel, így félő, hogy ez a szép széria megszakad, ezért is lenne fontos, hogy csapattársammal ott lehessünk Brazíliában.”
Az egyesület közhasznú szervezet, így a számukra nyújtott adományról igazolást állítanak ki, amely alapján a támogatás 20%-a adócsökkentő tényezőként jelenik meg, de természetesen van lehetőség szponzori szerződés megkötésére is.
Szathmáry Károly érdeklődésünkre elmondta: természetesen igyekeztek támogatást kérni a városvezetés tagjaitól is, de egyelőre senkitől nem kaptak érdemi választ.
Bővebb információ: Szathmáry Károly, Dunakanyar Forte ALC, tel.: 70-381-1335, vacigombfoci.hu, info@vacigombfoci.hu.