SZEGEDI SIKER: VÁCI ORGONISTA NÖVENDÉKEK ARANY OKLEVÉLLEL

Szép váci sikereket is hozott a Szegedi Zsidó Hitközség és az SZTE Kulturális Iroda szervezte X. Szegedi Nemzetközi Orgonista Találkozó, melynek programjában a Tisza-parti város – névleg új – patinás zsinagógájának hangszerén mutathatták, mutathatják meg tudásukat a résztvevő fiatalok.

A hétfőn, a szakgimnáziumi tanulók bemutatóival kezdődött és holnap az egyetemisták előadásaival záruló nemzetközi esemény váci vendégszereplése kapcsán a csapatvezető mester, Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, a Bartók-Pikéthy zeneiskola igazgatója röviden így tudósított:
„Jelentjük, hogy Csóvári-Katona Flóra és Maczó Ákos növendékeim arany oklevél minősítést szereztek a X. Szegedi Nemzetközi Orgonista Találkozón. Tanár és növendékei jól vannak!!!”
Gratulálunk az ifjú orgonista növendékeknek és mesterüknek!