SZABÓ CSABA: VESZÉLYBEN VANNAK A FIATAL FÁK AZ EXTRÉM ASZÁLY MIATT

Érintőlegesen már beszámoltunk arról, hogy Deákváron civil összefogás formálódik a városrész, különösen a KRESZ-park szomjazó fiatal fáinak megmentése érdekében, a kezdeményezéshez csatlakozott Pető Csilla önkormányzati képviselő és Szabó Csaba természetvédelmi mérnök, a Fidelitas helyi elnöke is.

Szabó Csaba, mint természetvédelmi szakember a következőképp foglalt állást:
„Most minden lakossági akcióra és összefogásra szükség van, hogy a hiányzó csapadék egy részét pótolni lehessen és a fiatal fák életben maradjanak. Már most több fánál látszik,hogy a leveleik elszáradnak és lehullanak. A legnagyobb veszélyben azok a fiatal fák vannak, amelyeknél a begyökeresedési folyamat még tart vagy sekélyen gyökereznek.

Ezért döntöttünk úgy, hogy ezeket a deákvári fákat meglocsoljuk, így megnövelve az esélyét, hogy átvészeljék ezt az aszályos időszakot. Szeretnénk kérni mindenkit, akinek lehetősége van rá, hogy fogadjon örökbe egy fát és locsolja. Aszályos időben egy 2 méteres fának nagyjából 5 – 10 liter vízre van szüksége hetente egyszer.

Több települést érint jelenleg vízhiány és locsolási tilalom. Vác nem tartozik ezen a települések közé, de ettől függetlenül fontos, hogy spóroljunk a vízzel, mivel nemzeti kincs. Így mi is csapvíz helyett a megfogott esővízzel locsoltuk meg a fákat. Akinek van lehetősége a háztetőről összefolyó csapadékot felfogni, az tegye meg és azzal locsoljon. A fák és a környezet is hálás lesz érte.”