A MOSTANI VÁROSVEZETÉS FELELŐSSÉGE IS, HOGY MÉLYPONTRA JUTOTT A VÁCI FOCI

Nagy szájkarate van mostanság arról, hogy miért zuhant borzalmas nagyot a váci foci, de a magunk részéről leszögezzük: biztos, hogy ebben a történetben különösen nagy hunyó a 2019 óta regnáló városvezetés is.

Hiszen a Matkovich-csapat a kezdetektől nyilvánvalóvá tette, hogy totálisan elutasítják a sportos állami fejlesztéseket. Így aztán nem is lett például multifunkciós rendezvénycsarnoka jobb sorsra érdemes városunknak, a Karakán-csónakházat sem akarták igazán, ahogy a ligeti stadion fejlesztését sem. Továbbá alig csurran fillér az evezősök csónakházára, a VRE pálya szépítésére vagy bármilyen komolyabb sportos létesítményfejlesztésre.

De ne szórjuk szét ennyire a figyelmet, most fókuszáljunk csak a ligeti stadionra, amelynek elkezdett megújítása kapcsán a szivárványos többség a legutóbbi testületi ülésen – szinte tapsikolva – elutasította az eddigi munkálatok leigazolását, elszámolását, s úgy határoztak, hogy visszakövetelik a befizetett városi hozzájárulást.

Most hagyjuk ennek a döntésnek a jogi vetületét, olvassuk csak az üzenetet a sorok között: ennek a döntéshozó garnitúrának a jelek szerint a stadion pusztán felesleges teher, valószínűleg csak akkor nem tekintenék annak, ha lerombolhatnák, beszánthatnák, építési területté alakíthatnák – mondjuk családi ingatlanfejlesztési biznisz érdekében.

Mert hiába siránkozik Matkovich Ilona vagy épp Tótváradi-Nagy Bence azért, hogy nem valósult meg az ígért stadionfelújítás, valójában az ő ígért felújításaik sem valósultak-valósulnak meg időarányosan, nézzünk csak rá a szétvert Márvány-térre, amiből lassan három évvel a felújításának ígérete után sem lett semmi egyelőre, csak építési terület.

Tehát leszögezhetjük, hogy ez az önkormányzat nemhogy erőn felül nem támogatja a sportklubokat, a sportéletet, hanem nagyjából érdekein kívülinek tartja, sajnálja rá a támogatást.

Olvassunk például értően a legutóbbi testületi ülésen menetrend szerint újra módosított költségvetési rendelet sorai között. És akkor észrevehetjük, hogy stadion-karbantartásra egy fillér nincs megjelölve, viszont van csaknem ötven millió új parkolóórákra (merthogy kiterjesztik ugyebár a fizetős övezet határait a lakosság sarcolása jegyében), meg szánnának összeget ledes Vác feliratra is valahova a Duna-partra. És itt újra megkérdezzük: ezt csak nem a felső rakparti üvegkalitkás hely közelébe akarja olyan nagyon Matkovich?

A stadionhoz visszatérve: lehet, hogy a kerítésen belüli létesítményfelújítás csak részben a városháza felelőssége, no de odakint is van világ, s aki itt körbenéz, azt állapíthatja meg, hogy az önkormányzat nemhogy nem gondos gazdája a területnek, hanem látványosan elhanyagolja.

Ennyit – csak a stadion és a foci kapcsán – a Nemzet Sportvárosa címet immár csupán jogtalanul bitorló mostani önkormányzati vezetés hozzáállásáról.