SZABÓ CSABA JÓL HELYRETETTE A KUDARCOS KULTURÁLIS ALPOLGÁRMESTERT, INOTAYT

A baloldal bukott országgyűlési képviselőjelöltjének úgy tűnik, hogy csak számára nem világos, hogy nem csupán parlamenti babérokra törő politikusként szerepelt le a város előtt, hanem fizetett pozíciójában a város kultúrájáért felelős alpolgármesterként is. Inotay Gergely ennek ellenére nem veszített semmit sem az arroganciájából és mint egyféle sikeres politikus folyamatosan osztja az észt a közösségi oldalán – mármint csak azoknak, akikeket még nem tiltott ki onnan. Ezúttal Szabó Csabát, a váci Fidelitas elnökét „találta meg” olyan hangon, ami messzemenően méltatlan az egykori tanítóhoz és a most betöltött városi szerepéhez. A magát keresztény-konzervatívnak tartó kultúrember nagyon hamar akklimatizálódott ahhoz a közeghez, amely befogadta őt, és gyorsan megtanulta azt a karaktergyilkos ferjancsicsi nyelvezetet, amely immár harminc éve mérgezi a váci közbeszédet. Egy váci polgárként Szabó Csaba összefoglalta mindazt, ami Inotay áldatlan tevékenysége során a kultúra terén megtörténhetett ebben a városban. Olvassák figyelmesen!

***

Inotay Gergely szerint szárnyal a kultúra, pedig zuhanórepülésben van!

Tisztelt Inotay Gergely alpolgármester úr egy teljes posztot szánt nekem – amit én nem látok – mert egy igazi bátor balos politikus létére csak úgy mer írni rólam, hogy előtte letilt, hogy ne is lássam és nála ne is tudjak reagálni rá. Bátor!

A kultúráért felelős alpolgármester úrral szemben személyeskedés helyett beszéljenek inkább a tények. Nézzük meg, milyen eredményeket sikerült elérnie!

  • Sikerült elüldözni Vácról a Vénégy fesztivált.
  • A polgármester asszonnyal mindenféle indokokra hivatkozva, de valójában puszta ellenzéki gőgből nem voltak hajlandóak megállapodni a kormánnyal a váci színház támogatásáról. Pedig az állam 2020 tavaszán felajánlotta, hogy több tízmillió forinttal járulna hozzá a helyi teátrum fenntartásához és működtetéséhez, egészen 2024. év végéig. De ők nem kértek a központi pénzből – külön parádés, hogy egyedül Vác különcködött és húzta ki magát a jóból, minden más várossal sikeresen megállapodott az állam a támogatásról. Ez tényleg külön kiemelendő, hogy erre mindössze Vác volt képes: 29 másik színház esetében megszületett a megállapodás. Az állam öt év alatt 120 millió többletet adott volna a váci színház működtetéséhez, ugyanis minden városi forint mellé odatett volna egy állami forintot.
  • A kiemelt státuszából amatőrré minősítették vissza a váci színházat.
  • A színházban nem lehetett megtartani a Polgári Esteket és nem lehetett levetíteni az Elkxrtuk című filmet azzal a hivatkozással, hogy a színházban nincs helye politikának, aztán mégis politikai csatározásában, – az SZFE ügyében – Gyurcsány Ferencével megegyezően foglalt állást a színház.
  • Közben az önkormányzatnak tízmillió forinttal kell kisegíteni az annyira „jól működő” intézményt. Azért ez ilyen rövid idő alatt tényleg komoly teljesítmény. Erre még Márki-Zay Péter is azt mondaná, hogy „csak lefelé!”.
  • Értem én! Vácnak most egy baloldali vezetése van, most alpolgármester úr sógornője biztos fellépő az önkormányzati rendezvényeken és a Heti Hetes szellemi körével „szórakoztatja” a színházba érkezőket.

Lássa, kivel van dolga! Szeretnék felajánlani alpolgármester úrnak és kedves feleségének egy-egy jegyet a Nemzeti Színházba, hogy lássa, milyen egy jó színdarab.

S, hogy kérdésére válaszoljak, ki az a Szabó Csaba? Mint azt volt főnöke, az azóta minden pozícióját elbukott Jakab Péter váci sajtótájékoztatóján is a nekem szegezett kérdésére elmondtam: csak egy váci polgár, aki nem fél a véleményét elmondani, még akkor sem, ha ezt minden eszközzel igyekeznek megakadályozni!

Tisztelt Inotay Úr!
Köszönöm szíves érdeklődését, kívánok önnek további gyors előrehaladást a jakabi úton, városunknak pedig önöknél különb vezetést!

***

VÁCI KÖZÉLETÜNK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI ÚJRATÖLTVE – VIDEÓ