MEMENTO MORI: „KAKUKKTOJÁS” VENDÉGDALNOK A VÁCI FIÚKÓRUSBAN

A Memento Mori különböző forgatási napjai során feltűnő határozottsággal, mondhatni szinte profi módon követte a stáb instrukcióit egy pelyhedző állú vagány fiatalember, olykor lazán beleült a producer-rendező székébe is – utólag megtudtuk, nem más ő, mint Kiss Stefán Mónika nagyobbik fia, Barnabás, aki öccséhez, Benedekhez hasonlóan szintén több jelenetben érdekelt volt statisztaként.

Barnabás profin készült a forgatási időszakra annyiban is, hogy összeállított egy albumot a főbb szereplők, stábtagok fotóival aláírások reményében, a fotók mellett pár megvonalazott sorral, ha valamit feljegyezne róluk, egy adott jelenet forgatásáról, bármilyen észrevételéről – mostanára természetesen megvan minden autogram, tehát ez a küldetés teljesítve.

A fiatalember (aki épp az egyik forgatási napon töltötte be a 15. évét) már csak azért is mozgott nagyon otthonosan a filmes közegben, mert mint rendező édesanyjától megtudtuk, ősztől dráma szakos gimnazistaként folytatja tanulmányait.

– Talán színész lesz? Vagy rendező? Esetleg operatőr? Mivel az édesapja presbiter, én pedig kántor, egyértelmű volt, hogy református iskolába megy. Ráadásul mivel mindig is a filmezés ölelte át, úgy döntött, hogy a dráma szakot választja. Mindkét gyerek szerepelt már videóklipekben is, ahol én is énekeltem az Ismerős Arcok zenekarral (https://www.youtube.com/watch?v=dvrmoela_uY; https://www.youtube.com/watch?v=L9xa4uOJmkc). A srácok már egészen pici koruk óta zongoráznak, tehát a zene szeretete nálunk természetes, így aztán egyszerű volt a közös gyakorlás például arra a jelenetre, amikor Barnabás is ott volt a Fehérek templomában éneklő fiúkórusban, az Agnus Dei darabot, amit énekelnek, én tanítottam meg neki, hogy hiteles legyen, még ha csak alig hallhatóan is – mesélte Kiss Stefán Mónika.

A fiatalemberek most élvezik a vakáció szabadságát, aztán valószínűleg még érdekeltek lesznek a tervezett váci pótforgatáson is, mert mint már megírtuk, a stáb még rögzíteni kíván városunkban egy, a főbb szereplők mellett számos statisztát is megmozgató nagyobb létszámú jelenetet.