Vasárnap volt az első bemutatója a köztelevízióban a népszerű „Szerelmes földrajz” című ismeretterjesztő sorozat azon részének, amelynek Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a főszereplője, de az elkövetkező nagyjából egy hétben még több alkalommal látható lesz a portréfilm több csatornán.
Városunk díszpolgárának ajánlója alapján a filmkészítők így ajánlják az érdeklődők figyelmébe a kis filmet:
„Mindegyik általam választott helyszín nagyon fontos számomra, de mindegyiknél talán még fontosabb a mögöttes üzenet, ami kivétel nélkül spirituális tartalmat is hordoz. Budapesten, a Normafánál, a Szent Anna-réten épül meg a magyarság összfeladatát, tudatát is kifejező Engesztelő Kápolna. Innen Szobra megyünk, a zeneiskolába, amelynek igazgatója vagyok. A zene már önmagában is spirituális tartalmú. Ellátogatunk a zongora műhelybe, ahol kis betekintést nyerhetünk a rólam elnevezett zongora készítésébe. Természetesen szülővárosom, Vác sem maradhat ki. A Konstantin-téren és a város főterén is forgatunk majd, a piarista rendház kertjében pedig Bocsa József atyával, az örökimádás elindítójával találkozunk. Ráadásnak még Chopin Asz-dúr etűdjéből is eljátszom egy részletet.”
Ismétlések:
- június 23. (csütörtök) 16:45 Duna World,
- június 24. (péntek) 03:30 M5,
- június 25. (szombat) 07:20 DUNA Televízió,
- június 26. (vasárnap 11:30 Duna World),
- június 30. (csütörtök) 16:50 Duna World,
- július 3. (vasárnap) 17:40 M5,
- július 4. (hétfő) 03:10 M5.
Ribáry Zoltán