A VÁCI EGYHÁZMEGYE SZERVEZÉSÉBEN AZ APORBAN VETÍTIK JÖVŐ HÉTEN (JÚNIUS 24-ÉN) A „VÁRATLAN ÉLET” CÍMŰ ÉLETVÉDŐ FILMET

A Váci Egyházmegye szervezésében a „Váratlan élet” című életvédő filmet vetítik 2022. június 24-én, pénteken 18:00 órakor a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. János Pál pápa termében – tette közzé a Magyar Kurír.

A film magyar honlapján Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója a filmkészítők jegyzeteiből az alábbiakat idézte fel a produkció létrejöttének körülményeiről és égetően fontos tartalmáról.

Magyarországon jelenleg minden negyedik életet abortálnak, így komoly visszhangja lehet az amerikai életvédő filmnek hazánkban is.

 

Váratlan élet

Stillwater, egy visszafogott oklahomai kisváros szolgált a 6 millió dolláros UNPLANNED – Váratlan élet című film hátteréül. A produkció számos kihívással nézett szembe, de végül gyönyörű sikertörténet lett belőle.

A Cary Solomon és Chuck Konzelman író-rendező duó 2012-ben találkozott először Abby Johnson Unplanned című könyvével. Abby története annyira magával ragadó volt, hogy meggyőződésüknek érezték, hogy filmvászonra kell vinniük. Két évvel később, 2014 tavaszán Cary és Chuck kapcsolatba lépett Abby Johnsonnal, és megszerezték a film jogait. Csak 2016 őszén kaptak zöld utat a forgatókönyv megírására és a film elkészítésére.

Abby Johnson története csodálatos lehetett, de nem volt főszereplő színésznő, aki megformálta volna őt.

Chuck és Cary a lehetséges jelöltek közül válogatva elhatározták, hogy addig várnak, amíg a legmegfelelőbbet nem találják meg. Itt lépett színre Ashley Bratcher, a karizmatikus karolinai lány, aki 4 órával azután szállt fel a repülőre, hogy megkapta a szerepet. A mindössze néhány napos felkészülés és a több mint 50 ruhaváltoztatással járó ruhapróbák között

Ashley-nek sikerült olyan teljesítményt nyújtania, mint senki másnak, azaz, hogy az Unplanned és az életvédő mozgalom arca legyen.

Volt azonban valami, amit Ashley sem tudott. Új hajszínnel és forgatókönyvvel a kezében Ashley felhívta az édesanyját, hogy beszámoljon neki a szerepéről. A hírt meglepetten fogadta az édesanyja, aki 16 évesen abortuszon esett át, mielőtt Ashley megszületett volna. „Anya, mi a baj?” Az édesanyja könnyek között válaszolt: „Nem tudod, de az abortuszklinikán az asztalon feküdtem, készen álltam, hogy elvetesselek, amikor egy terhes nővér besétált – leugrottam az asztalról és elmentem”.

Másodpercekre volt attól, hogy abortusz áldozata legyen, és most ő az életvédő mozgalom arca Amerikában.

Az Unplanned megjelenése óta kilenc amerikai államban hoztak életvédő törvényeket a meg nem született gyermekek védelmében. Abby Johnson szervezetének segítségével a film hatására közel 100 abortuszban dolgozó ember hagyta el az iparágat. Az életvédő szervezetek hihetetlenül megnövekedett taglétszámot és lelkesedést tapasztaltak.

Ez a film világszerte gyermekek életét menti meg, és megerősíti az élet értékét és szentségét a fogantatástól a természetes halálig.

A Védett Társadalom videoriportja Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatójával