MÁRPEDIG A VÁROS VEZETŐINEK A POLGÁROKKAL ORDIBÁLNI TILOS!

A balliberális, szivárványos politikai oldal szerint ugyebár csak addig van demokrácia, amíg ők vannak hatalmon, viszont ha épp ilyen balsorsos időszakot él meg mondjuk valamely település, akkor ott a nekik nem szimpatikusoknak „hallgass” a neve – ahogy a polgármester is nyilvánvalóvá tette ezt egy elhíresült utcai toporzékoló-sivítozó akció során.

Aztán odáig fokozta a dolgot a városvezetés, hogy Vác önkormányzatának hivatalos honlapján még ők szólították fel bocsánatkérésre az ügy sokkal inkább köztiszteletben álló másik főszereplőjét, Papp Lászlót.

Persze nem késett a válasz a Sajdik-gyűjtemény, a modern művészeti gyűjtemény, a MADI-gyűjtemény és más kiállítások megálmodója, tető alá hozója részéről sem, ezt írta hatalmasságék dörgedelmére:

„A nyílt utcán több tanú füle hallatára történt az eset, volt, aki fényképezte és beküldte a szerkesztőségbe, majd elmondta, mi történt. Olyan minősíthetetlen hangnembe zajlott le az esemény, hogy azt a sajtóban le sem lehet közölni. A tanú beszámolóját kezelték tényként. Én ezt csak megerősíteni tudom. Ezért az arrogáns viselkedésért, ráadásul nyílt utcán, több tanú jelenlétében (mi éppen négyen beszélgettünk) még én kérjek bocsánatot – ez a vicc kategória.

A szoborpark elhelyezése testületi döntéssel született a polgármester felelősségvállalásával, még két milliót is megszavaztak a felállításukra. Egyedül Matkovich Ilona háborodott fel ellene, mert elfoglalták a frizbiző helyét. A szoborpark felállítása minden hatósági engedéllyel rendelkezik, a lebontásához nem kell ennyit hazudozni. A MADI felszámolása is csupán azért nem történt meg eddig, mert háromszori felszólítással együtt nem kaptunk határidőt az elszállításra. Kiürítették a város értékeit, gyűjteményeit, na ezért illene a váciaktól bocsánatot kérni. És azért a közel tíz milliárdért, amit visszautasított illetve nem kapott meg.”

A magunk részéről már csak egy dolgot fűzünk hozzá a vitához: a főtéri dohányzást tiltó oszlopok mintájára javaslunk egy újabb tiltó táblát sorozatgyártásra, több közterületre ezzel a felirattal:

„Márpedig a város vezetőinek a polgárokkal ordibálni tilos – a városházán és közterületen is!”

Vannak további javaslataink is egyéb más, a városvezetésnek szóló tiltó táblákra, de ezekről majd később.

SZÁDOCZKI IMRE: NEM A POLGÁROK JAVÁT SZOLGÁLJA AZ UTCAI MEGSZÉGYENÍTÉS, AZ UTOLSÓ SZÖGIG KIÁRUSÍTOTT KÖZVAGYON ÉS A LELASSULT ÉPÍTKEZÉSEK

SIGRAY ISTVÁN: KÁPTALAN UTCA 16. ÜGYÉBEN MATKOVICH NEM BONTOTTA KI AZ IGAZSÁG MINDEN RÉSZLETÉT

KÖZLEMÉNY – A HELYI FIDESZ ÉS KDNP BOCSÁNATKÉRÉSRE SZÓLÍTJA FEL MATKOVICH ILONÁT EGY VÁCI POLGÁRRAL SZEMBENI ARROGÁNS VISELKEDÉSÉRT

MATKOVICH ILONA: ÉN VAGYOK A VÁROS ELSŐ EMBERE, ITT AZ TÖRTÉNIK, AMIT ÉN AKAROK!