„AZ A KÉRDÉS, HOGY PÉLDÁT AKARNAK-E STATUÁLNI?” – NÉGY FIDESZES KÉPVISELŐ ESETE A BALOLDALI ARROGANCIÁVAL

A Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság Makrai Zsolt bizottsági külsős tag szemfüles szorgoskodása nyomán, majd hosszas bizottsági megfontolás után azt javasolta a testületnek, hogy mind a négy fideszes képviselőt kérje fel: módosítsa a helytelen adatokat tartalmazó vagyonnyilatkozatát. Nyilván ez jól mutat majd a városházi Független Objektív Sajtóban, és mindig kijár egy kis példastatuálás a jobboldali képviselőknek, és ehhez még ordibálni sem kell velük a Káptalan utcában.

A narratíva persze már megint újra az, hogy a feddhetetlen, hótisztaságú és transzparens baloldali képviselők tökéletes vagyonnyilatkozataival szemben állnak a fideszesek settenkedő „helytelenkedései”.

Tehát négyüknek Kászonyi Károly úr színe elé kellett járulniuk hétfőn 17 órára, hogy e helytelenkedés szennyesét kitisztázzák. Kászonyi elnök úr viszont a leckéztetés újabb szintjére lépve nem jelent meg öt órára, és a városházán senki nem tudta megmondni, hogy hol van, viszont negyed hatkor egyik munkatárs megtudta, hogy háromnegyed óra múlva kegyeskedik majd megjelenni ezen az exekuciós eljáráson.

A showműsor így ezúttal elmaradt, mert a fideszes képviselők ezt már nem várták ki.

A történet egyik lényege, hogy tulajdonképpen már-már fokozhatatlan a helyi baloldal hatalmi arroganciája, a folyamatos példa-statuálása, pont úgy, amint a Tanúban. Az öreg Pelikán elvtárs kérdi a lányát, miután bebörtönözték: „Mennyit kapok?”, amire a lánya azt válaszolja: „Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál. Tetszik tudni, az a kérdés, hogy apukával példát akarnak-e statuálni.”

A beszélgetésük végére kiderül, hogy nem más ez, mint a szocialista jogrend esszenciája, majd azzal zárta a lányka: „Hát a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni.

  • És Vácon ugyanezt üzeni a baloldal minden választópolgárának, ne tessék idegeskedni, ha egy Kászonyi a vele ugyanolyan jogon bekerült városi képviselőkkel bármiféleképpen bánhat.
  • Ne tessék idegeskedni, ha világ legtermészetesebb jogán ennek a bizottságnak az élén mindig a kisebbségben lévő frakcióból valónak kellene állni, de a többségi frakció egyik tagja, Kászonyi lett mégis e mutyikra is felügyelő bizottságnak a vezetője.
  • Valamint ne tessék idegeskedni, hogy Kászonyi javaslatára nem választottak be ebbe a bizottságba még tagnak sem (!) jobboldali képviselőt.
  • És persze akkor se tessék idegeskedni, amikor Kászonyi, aki a legutóbbi jobboldali többségű testületben – mint ellenzéki – ugyanennek a bizottságnak az elnöke volt, ezért mindent tudott az előző testület pénzügyi helyzetéről, ma mégis hosszú tirádákat zeng azok pazarló gazdálkodásáról.
  • És ne tessék idegeskedni akkor sem, ha e csörögi nagyállat-gondozó diplomás szakembereket és egy világhírű sportembert úgy csicskáztathat a maga kénye-kedve szerint, ahogyan azt ma megengedte magának, mert hiszen a baloldali alapelvek szerint A STATUÁLÁS A LÉNYEG!

A késés, ahogy azt a mentálhigiénés kurzusokon is tanítják: „a csoport elleni agresszió”, ugyanaz, mint üvöltözés az utcán, midőn ha ő maga meglát egy jobboldali újságírót, vagy mint a város nagyasszonya, ha neki nem tetsző polgárral fut össze.

Nem szeretnénk kampánytanácsokkal ellátni az immáron végletesen gőgbe fordult városházi vezetést, de ne építsenek arra, hogy a választók az ilyenfajta viselkedést egykönnyen elfelejtik.