RÉTVÁRI: A SIKERNEK NEM TITKA, HANEM ÁRA VAN – ÓRIÁSI FÖLÉNNYEL NYERT A JOBBOLDALI JELÖLT

Elsöprő győzelemmel nyerte Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a vasárnapi parlamenti választást, 97%-os feldolgozottságnál több mint 56%-kal és 29 ezer szavazattal Pest megye 4-es számú választókörzetében – mutatja be a jobboldal eredményváróját a 0627 videója.

A 0627 stábja a Fidesz váci szervezetének eredményváróján kérdezte az eseményen résztvevőket.

– Nyilván nagyon örülünk ennek az eredménynek, hiszen azért dolgoztunk, hogy továbbra is előre menjünk és ne hátra – nyilatkozta a lapnak Rétvári Bence.

A józan ész diadalmaskodott Magyarországon, nem külföldről diktált és a magyar emberek gondolkodásával össze nem egyeztető álláspontok legyenek

akár egy olyan alapvető kérdésben is, mint a háború és béke, hanem az a politikai csapat, az a politikai család kapott felhatalmazást, amely a magyar emberek gondolkodása alapján minden fontos és minden lényeges kérdésben a magyar embereknek a véleményét követte, akár nemzeti konzultációkon kikérte a véleményüket, akár a háború és béke kérdésében egyértelművé téve, hogy Magyarország nem akar ebbe a háborúba belekeveredni, ezért kitüntető tényleg az a bizalom, amit kaptunk országosan is, és amit itt a választókörzetben is tapasztalhatunk, hiszen növekedett a korábbiakhoz képest is a Fidesz-KDNP támogatottsága.

– Rengeteg ember nagyon sok munkája van ebben az eredményben

– nyilatkozta Szádoczki Imre, a Fidesz váci szervezetének elnöke. Gratulálunk Rétvári Bencének és gratulálunk magunknak ehhez az eredményhez. Nagyon-nagyon boldogok vagyunk. Az országos eredményt nézve pedig valami fantasztikus ez a történet.

– Én úgy gondolom, hogy továbbra is eddig is nyert és továbbra is nyerni fog ez a térség Rétvári Bencével – mondta Makkos László, Vácduka polgármestere. A kampánynak mindenki örül, hogy lement, nagyon jó volt! Azt lehet mondani, hogy változatos, amit a Bence csinált a környékbeli településeken, nagyon sok emberhez elért. (…)

Az adatok azt mutatják, hogy mindenki megelégedésére született meg ez az eredmény.

– A kampányt azért indíthattuk biztos lábakon, mert egy komoly négy éves teljesítmény állt Magyarország mögött – mondotta Rétvári Bence.

  • Az elmúlt években növekedett a munkahelyek száma,
  • a vírus alatt is meg tudtuk őrizni ezeket a munkahelyeket,
  • bővülni tudott a magyar gazdaság,
  • nőni tudtak a fizetések Magyarországon.
  • Nagyon sok fejlesztés valósult meg a választókörzetben is nagyok is, mint mondjuk a kétszintes vonatok,
  • vagy az M2-es kétszer-kétsávosra bővítése,
  • de a legkisebbek is, hiszen a Magyar Falu Programban sokszor pár millió forintos fejlesztésekkel is nagyon sok mindenben tudtunk előre lépni.
  • Voltak benne nagyobb beruházások és voltak életminőség javító kisebbek is a helyiek örömére.

Így fordultunk rá a kampányra. Minden településen ott voltunk. 34 településen, összesen ötvennégy választási gyűlést tartottunk és számtalan más program is volt.

  • Nagyon sok beruházás készült el az elmúlt négy esztendőben.
  • 12 ezer rétest sütöttünk le, aminek a lényege az volt, hogy 12 ezerszer néztünk egymás szemébe.
  • Sok ezerszer beszéltünk egymással, sok száz téma merült föl az elmúlt kampányban.

Valóban reggeltől estig és minden hétvégén beszélgettünk az emberekkel, mert óriási tétje volt a választásnak, nemcsak az, hogy visszatérjünk-e a 2010 előtti gyurcsányi múltba, hanem az is, hogy megőrizhetjük-e Magyarország békéjét.

Talán ennek is lehet tulajdonítani, hogy az előző választásokhoz képest is emelkedett a jobboldal támogatottsága.

  • 2014-ben 47 százalék volt, a legutóbbi választáson,
  • 2018-ban 51,5 százalék,
  • most pedig már közelíti az 55 százalékot.

Ezzel a munkával tudtunk valóban előrébb jutni. A sikernek nem titka van, hanem ára. Munkát kell belefektetni a négy évnyi kormányzásba, és munkát kell belefektetni a kampányba is. Ez most meg is hozta az eredményt.