ADJ EGY NAPOT A LIGETNEK – PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ AKCIÓ A HÉTKÁPOLNÁNÁL

Évek óta hagyomány, hogy a húsvét előtti hétvégén (április 8. és 9.) iskolai csoportok, illetve civil közösségek, magánszemélyek szebbé varázsolják a ligetet, elsősorban a Hétkápolna templom és a stációk környékét.

Bíró György és barátai és Görbe József plébános atya az idén is meghirdették az „Adj egy napot a ligetnek!” elnevezésű környezetszépítő akciót.

Fotó: Bíró György és barátai

„A derékba tört fákat nem tudjuk újra éleszteni, a kiöregedett akácokat megfiatalítani, és a levelüket vesztett gesztenyefákat sem tudjuk meggyógyítani, de talán szebbé tudjuk tenni a környezetet, meg tudjuk tisztítani a patakmedret, le tudjuk metszeni a sarjhajtásokat, enyhébbé tudjuk tenni a ligetben kialakult problémákat, fel tudjuk hívni a figyelmet az ott kialakult szomorú helyzetre. Sok dolgos kéz csodát tud művelni, ha akar, és ott szükség van a csodára” – fogalmaz az esemény felhívásában Bíró György.

A szervezők pénteken iskolai csoportokat várnak, elvégezni a munka dandárját, de természetesen jól jön majd másnap a civil önkéntesek segítsége is.

Találkozó mindkét napon 9 órakor a templom bejáratánál.

Ribáry Zoltán