KASZÁS GÉZA SZÍNMŰVÉSZ A „SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA” CÍMŰ MŰSORÁT ADTA ELŐ A KAROLINA ISKOLÁBAN

A váci Karolina iskola tornaterme egy kis kávéházi szegletnek adott helyet 2022. március 23-án, ahol a hangulatos lámpa fényénél Kaszás Géza színművész Szülőföldem szép határa című műsorát adta elő, mely a trianoni nemzetcsonkítás megnyomorító máig érezhető hatását mutatta be.

A 7. és 8. osztályos gyerekek megrendülten hallgatták a Kosztolányi, Ady, Arany János… műveiből remekül összeállított műsort, mely mindvégig ébren tartotta a gyerekek érdeklődését.

A verses és prózai válogatás az egyszerű, magyar emberek keserves sorsát és a szülőföldjük iránti mély ragaszkodását érzékeltette. A művész úr szuggesztív előadása olykor könnyet csalt a hallgatóság szemébe.

Kaszás Géza színművész Szülőföldem szép határa című műsorát adta elő – Fotó: Váci Nemzeti Kör

A trianoni döntés sokkszerű hatást váltott ki: felfoghatatlan volt a korabeli magyarság számára.

Ezt a döbbenetet, feldolgozhatatlan érzést sikerült az előadónak hűen tolmácsolnia. A tragikus esemény azonban dacot, küzdeni akarást is kiváltott sok emberből. Ezek a gondolatok is megszólaltak a több mint egyórás előadásban.

Fotó: Váci Nemzeti Kör

A műsort követően a gyerekek beszélgettek az élményeikről. Néhányuk véleménye:

  • Olyan érzésem volt az előadás alatt, mintha ott lennék.
  • Tetszett Kaszás Géza szép hangja.
  • Nagyon megragadott a műsor, mert nagy beleéléssel adta elő a színész és komolyan.
  • Ilyenfajta előadáson még nem voltam, nagyon tetszett.
  • Jól megmutatta, hogy a nyugati vezetők mennyire nem látták előre hazánk felszabdalásának a következményeit.
  • Döbbenetes volt, hogy egész falvakat, városokat toloncoltak át a határon.

Az iskola köszönetét fejezte ki a Váci Nemzeti Körnek, hogy megszervezte ezt a rendhagyó eseményt az iskolában.