Már számos váci civil szervezet emelte fel a hangját annak érdekében, hogy a képviselő-testületből távozzanak a rasszista, antidemokratikus, náci eszméket hangoztatók, akikről sorra derülnek ki alantasabbnál alantasabb tények. A városházi Összefogás frakció teljesen süket, nem tudja, nem akarja vagy nem képes meghallgatni a váci választópolgárok már-már sikolyszerű hangját: EZ A VÁROS NEM TŰRI MEG A VÁROSVEZETÉSBEN a tolvajokat, a perverz nácikat, a kisnácikat, a pártpénz-sikkasztó aláírás-hamisítókat, a ma is városi pozíciókat betöltő közpénz hiénákat!
Az „EZREN A VÁCI NÁCI ÉS PERVERZ KÉPVISELŐK TÁVOZÁSÁÉRT” oldal úgy tűnik, azt a célt tűzte ki, hogy a már országos botránnyá dagadt perverz náci ügy napvilágra került részleteit összegyűjti és felületén publikálja.
Elképzelhetetlen ugyanis, hogy létezhet még egy ilyen magyar település, ahol egy Fehér Zsolthoz hasonlatos alak iskolai ünnepségeken kezet foghat elgréczysedett kézzel kislányokkal, nőnapon virágcsokrot adhat át asszonyoknak. A baloldal képviselőjelöltje, Inotay ahelyett, hogy lemondásra szólítaná fel, kiáll mellette, vele koszorúz, elfogadja a Jobbik támogatását, kettőskeresztet állít vele, a kislányos apa úgy tesz, mintha jobbikos erőszaktevéseken fantáziáló támogatójával minden a legnagyobb rendben lenne…
Nagyon várják a város választópolgárai, hogy többé ne legyen szükség ehhez hasonló regionális oldalra, mert végleg eltűntek már a közéletből azok a vezetők, akik beszennyezik Vác nevét.
***
- Váci Fidesz és KDNP kiadott tiltakozó közleményt
- Váci Közéleti Egyesület írt nyílt levelet
- A Váci Zsidó Hitközség országos publicitást kapott gyertyagyújtással tiltakozott
- A váci képviselő-testület Fidesz frakciója szólította fel a váci nácikat lemondásra
- A Fidesz váci szervezete bejelentette, hogy nem áll le a tiltakozással, amíg a váci nácik a testületben vannak
BÁRÁNYBŐRBE BÚJTATOTT FARKASOK AZ ORDAS ESZMÉIKKEL NEM BÍRNAK – A VÁCI KDNP KÖZLEMÉNYE
A FIDESZ VÁCI SZERVEZETÉNEK KÖZLEMÉNYE A BOTRÁNYOS NÁCI ÜGGYEL KAPCSOLATBAN
GYERTYAGYÚJTÁSSAL TILTAKOZOTT A VÁCI ZSIDÓ HITKÖZSÉG AZ ELNÖKÉT ÉRT FENYEGETÉS ELLEN (VIDEÓ)
TÓTVÁRADI-NAGY BENCÉNEK ÉS FEHÉR ZSOLTNAK TÁVOZNIA KELL A KÖZÉLETBŐL A FIDESZ FRAKCIÓ SZERINT
SZÁDOCZKI IMRE: MINDEN LÉTEZŐ FÓRUMON TILTAKOZNI FOGUNK FEHÉR KÖZÉLETI JELENLÉTE MIATT