Sok mindent láttunk már Vácon, mióta Matkovich Ilona és Inotay Gergely vezetik a várost – pl. szájzárrendeletet, visszautasított többmilliárdnyi állami támogatást, szétvert kulturális életet, elharapódzó szeméthelyzetet –, lassan viszont az lesz az igazi kérdés, hogy mit nem látunk Vácon. És sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy semmit, ugyanis Inotayék ahogy csak lehet, igyekeznek megakadályozni minden fejlesztést, ami a városban történne, mondvacsinált indokokkal gátat szabnak a beruházásoknak.
De természetesen mindeközben arról megy a városházi nyavalygás, hogy a kormány nem akarja támogatni Vácot. Ha az olvasó úgy érzi, a tett és a kimondott szó nem találkozik ez esetben, sajnos nem téved.
Listába venni, megszámolni is nehéz lenne, hányszor hangzott el Inotaytól vagy valamelyik városházi nagyságos vezetőtől, hogy Vác azért nem fejlődik, azért nem tud előre lépni és azért nem jut egyről a kettőre, mert a gonosz kormány nem ad az ellenzéki vezetésű településeknek semmit, sőt, mi több! Folyton csak elvesz.
Ha valami mégis megépül, átadásra kerül, ott a városi képviselők vagy elfelejtik mondani, vagy szép mondatokba rejtve említik csak meg, hogy a pénz nagy része, amiből a beruházás elkészülhetett, állami forrás.
Ha nem figyelünk árgus szemekkel és vájt fülekkel, úgy is hangozhatna minden bejelentés, mintha azt pusztán az önkormányzat gazdálkodná ki mindenféle központi segítség nélkül.
Holott tudjuk, az állam ötmilliárdot szeretett volna adni Vácnak egy multifunkciós csarnok kialakítására, 120 milliót szeretett volna adni a helyi színház működtetésére, négymilliárdot turisztikai célokra – de politikai gőgből Inotayéknak egyik sem kellett.
Vác lett a durcás kisgyerek, aki végül irigykedve nézheti a többi várost, mert rosszkedvében inkább visszautasította a segítséget, ahelyett, hogy felnőtt módjára elfogadta volna azt.
Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor megpróbálta a városháza elhallgatni, hogy a kormány a koronavírus-járvány kellős közepén több százmillió forintot juttatott Vácnak, amelyeket különböző fejlesztésekre, beruházásokra használhatnak fel, köztük pl. zöldterület-gazdálkodásra, közutakra, vagy éppen közvilágításra.
Újabb nagyszabású beruházás érkezne Vác ipari parkjába – magával hozva nem kevés új munkahelyet, ami a váci családok segítségére lenne, magával hozva nem kevés bevételt hosszú távon, amiből a város is fejlődhet.
De a károgók a logisztikai központra is lecsapnak, méghozzá olyan vehemenciával, hogy már szinte azt kell gondolnunk, ezeknek semmi nem jó: a kákán is a csomót keresik.
Látjuk, megy a nyavalygás, megy a szenvedés, a siránkozás, a nyafogás, a siránkozás, a kekeckedés, a folytonos akadékoskodás – aminek legalább a fele alaptalan okoskodás, megoldáskeresés persze sehol.
Lassan azt kell gondolnunk, hogy létezik egy baloldali kis kézikönyv, a „Nyavalygók 1×1-je”, a „Hogyan siránkozzunk akkor is, ha minden jó – 10 lépésben”, a „Rövid útmutató a hihető szenvedéshez”, vagy éppen a „Könnyen elsajátítható módszerek akadékoskodáshoz kezdőknek” címmel, amit ilyenkor a városházán felcsapnak, és kiválasztják az eddig még be nem vetett pontokat.
Inotayéknak tehát az is baj, ha van fejlesztés Vácon, és az is, ha nincs. Mindegy, mi történik, az baj. Vajon a váciaknak mikor lesz elegük ebből a sok bajból? Mert lassan semmi mást nem kapnak, csak önkormányzati másikra mutogatást valódi eredmények és érdekképviselet helyett.