INOTAY VESZÉLYES: KEVESEBB MUNKAHELYET HOZNA LÉTRE HELYBEN

Már tavaly novemberben megírtuk, hogy addig is elmegy a váciak ijesztgetésében Inotay Gergely, hogy fizetett hirdetésekkel borzolja a kedélyeket, amelyet immár kampánytémájává is tett. Azóta sem képes elengedni azt, hogy a munkahely-teremtő szándékú kormányzati erőfeszítések hatására számos vállalatóriás döntött úgy, hogy a régiónkba hozza el az üzemeit, ezzel infrastruktúrát és munkahelyeket teremtenek. Inotay a régió baloldali jelöltjeivel együtt gyakorlatilag harcot indított  azért, hogy kevesebb munkahely legyen e térségben.

A valós tények ismertetése és feltehetően azok ismerete nélküli, alapvetően marxista felhangú, amolyan kívül zöld, belül vörös antikapitalista fizetett üzenetekkel bombázza a közösségi oldalán  a váciakat Inotay Gergely, Gyurcsány váci embere.

Inotay a konkrétumokat kerülő meghirdetett posztjaiban egyféle apokaliptikus víziót igyekszik ráerőltetni egyrészt a Samsung állítólagosan Vácra „zúdítandó” ipari szennyvizével, másrészt a kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktár-beruházásával kapcsolatban.

E fizetett hirdetésekben mindkettőről azt igyekezett elhitetni a helybeliekkel, hogy a cégek jelenléte károsan hathat a régióra.

A kormányzati támogatásban részesülő hazai munkahely-teremtő külföldi beruházó cégek egyelőre meglehetősen értetlenül állnak e támadások előtt, miközben szemmel láthatóan, a kommunikációjuk alapján nagyon fájnak a maguk sanyargatását fennen hirdető baloldali önkormányzatoknak e cégek régiót fejlesztő jelenlétük.

NAGYON SAJNÁLATOS EZ AZ ÁLLÁSPONT, PEDIG E CÉGEK JELENTIK MA A MAGYAR JÖVŐT ÉS A RÉGIÓNK FELEMELKEDÉSÉT!

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.