VÁCI FIDESZ: ÚJRA ELTÖRÖLNÉK A 13. HAVI NYUGDÍJAT

A Fidesz váci szervezete közzétette egy februári posztjában azt az álláspontját, hogyha a baloldal hatalomra kerülne, akkor újra eltörölnék a 13. havi nyugdíjat.

2010. előtt hasonló gazdasági nehézségekkel nézett szembe az ország, mint most. A baloldal válságkezelése soha nem látott ámokfutásba csapott át, amelynek az egyik legnagyobb áldozatai a nyugdíjasok voltak, ugyanis a Gyurcsány-Bajnai kormány elvette tőlük a 13. havi nyugdíjat.

Most 2022-ben a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ellenére azonban történelmi elégtételt vettünk a baloldalon és visszaadtuk a nyugdíjaknak azt, amit tőlük jogtalanul elvettek 2010. előtt. Februárban ugyanis megtörtént a 13. havi nyugdíjak kifizetése,

emellett pedig tavaly novemberben egy szintén történelmi magas, 80 ezer forintos nyugdíjprémium is megillette az időseket.

A baloldal azonban nem változik, hiszen azok közül akik, 2010. előtt az elvételről döntöttek még mindig a baloldal vezető magját alkották. A 13. havi nyugdíj visszaadását például Gyurcsány Ferenc „színtiszta cinizmusnak” nevezte, Szabó Tímea pedig „rossz viccnek”. Márki-Zay Péter pedig egyenesen odáig ment, hogy azt mondta, a 13. havi nyugdíj visszaállítása veszélyes és felelőtlen lépés.

Jól látható, hogy ha a baloldal kerülne kormányra ismét elvennék az idősektől a 13. havi nyugdíjat.

Ne feledjük, a baloldal 2002. és 2010. között már egyszer csődbe vitte az országot, és az emberekkel fizettette meg az árát. Amink most van, az ugyanúgy újra elveszhet, mint 2010. előtt. Április 3-án menjünk el szavazni és ne engedjük Gyurcsányékat visszatérni a hatalomba! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Rétvári Bence! Hajrá, Orbán Viktor!

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.