AZ INKOMPETENS INOTAY SZERINT A MIGRÁNSOKNAK A LEHETŐ LEGJOBB ELLÁTÁST KELL NYÚJTANUNK

Nagyon egy húron pendül Inotay Gergely és Márki-Zay Péter. Mindketten bevándorláspárti nézeteket vallanak, de ezt már megszoktuk a baloldali politikusoktól. Inotay kijelentése azonban minden eddigit túlszárnyal. Szerinte nem elég befogadni és ellátni a migránsokat, „nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk”.

Inotay Gergely, a baloldal váci országgyűlési képviselőjelöltje egy korábbi, baloldali jelölttársaival folytatott vitán részletesen kifejtette az álláspontját a migráció kapcsán. Elmondta, hogy „egy magát kereszténynek és nemzetinek mondó állam nem riogathat a migrációval”. Azt ugyan ő is látja, hogy az ország lakosságát az illegális migráció félelemmel tölti el és részben osztja is az emberek véleményét, de szerinte látni kell, hogy az illegális migránsok halálos veszedelemből menekülnek el. A gazdasági migrációról nem ejtett szót.

Ugyanakkor minden korábbi baloldali nyilatkozatnál messzebbre ment, amikor a következőket mondta:

„Van olyan migráns, akit nekünk különböző nemzetközi szerződések és egyebek értelmében is, de a humanitárius és a kereszténység jegyében is fogadnunk kell, és ha már itt van, akkor azt gondolom, hogy nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk.”

Néhány napja tett közzé a magyar rendőrség a hivatalos videó csatornáján egy felvételt arról, hogy botokkal dobálják, létrákkal ütik a migránsok a határt védő rendőröket. Vajon rájuk gondolt Inotay Gergely, amikor azt mondta, hogy adjunk meg nekik mindent, amit szeretnének? Vagy legalább is a legjobb ellátást?

Mint, ahogy megírtuk: Inotay már korábban is kifejtette, hogy szép gesztus lenne az arab világból érkezőket befogadni, és Magyarország esetében 25 ezer szír migráns betelepítését arányosnak tartotta volna a bevándorlási válság 2015-ös kirobbanásakor. Azt is írta, hogy a migránsok pont olyanok mint a magyarok, ezért nem lehet mást tenni, mint a közel-keletiek problémáját Magyarországon és a nyugati világban lényegében egy kvóta szerinti szétosztási rendszerben megoldani.