NYÍLT LEVÉL INOTAY GERGELYHEZ – ZAJLIK-E KIHALLGATÁS HÉTFŐ DÉLELŐTT A KÖLCSEY UTCAI DOLGOZÓK KÖRÉBEN?

Tizenegy napja tettük fel – az urambátyám világ Vácon való megszűntéért állítólagosan harcoló – Inotay Gergelynek, mint a területért felelős alpolgármesternek, valamint Matkovich Ilonának azokat a kérdéseket, amelyek a Sívóné Cseh Katalin vezette bölcsődében állítólagosan megtörténtek. (Megkérdeztük, hogy Faludi Szilvia, az intézmény helyettesének bútorait ott raktározzák-e ma is tisztázatlan körülmények között az intézményben, a Kölcsey karbantartói végeztek-e munkákat a helyettes vezető most megkapott, önkormányzati lakásában, igaz-e, hogy a bölcsődei karbantartói eszközöket és anyagokat is felhasználtak e munkákhoz, valamint honnan számlázták e lakás bérleti díját?) Ezekre sem választ nem kapott eddig a váci lakosság, sem sajtó-helyreigazítást nem kértek.  Újabb hírek szerint igaz-e, hogy ma (hétfő) délelőtt Sívóné egyenként kihallgatást tart a munkatársai között?

Tehát lapunk e nyílt levélben kérdezi Inotay Gergelyt:

  • Igaz-e, hogy hétfő délelőtt a Kölcsey utcai bölcsőde dolgozóit Sívóné berendelte abból a célból, hogy „kinyomozza”, hogy melyik munkatársától tudhatta meg a város Faludi Szilvia vélt/valós bútortárolásáról, lakásfelújításáról, bérleti díja kifizetéséről szóló híreket?
  • Inotay Gergely tudtával zajlik-e ez a vizsgálat vagy maga is részt vesz benne?
  • Amennyiben lapinformációnk igaz erről a „vizsgálatról”, akkor rendjén valónak találja-e ezt az igazgatói eljárást, mielőtt Ön, mint e területért felelős meggyőződött volna arról, hogy a bútortárolás, a karbantartási munka és a bérleti díj körül minden törvényesen zajlott? (Mert ha meggyőződött volna, akkor a váciak megismerhették volna erről szóló közleményét.)

Olvasóink várják mihamarabbi tisztázó válaszát, mielőtt ebből az ügyükből is adatigénylés vagy rendőrségi feljelentés lesz.