ERŐSÖDŐ KISTELEPÜLÉSEK, ERŐSÖDŐ MAGYARORSZÁG! – A VÁCI POLGÁR TÉNYSZERŰ VÁLASZA INOTAY ÁLHÍREIRE (1.)

Inotay azt állította, hogy nem a rábízott városával szembeni saját sikertelenségeit, hanem az Összefogás polgármesterével együtt az országgyűlési képviselő munkáját véli óriási kudarcnak.

Inotay szokásos hazugságát leplezte le a Váci Polgár friss számában megjelent írás. Gyurcsány váci bábja rendszerint a kormányra mutogat saját teljesítménytelenségének leplezése érdekében, városunk polgári lapja azonban alaposan helyreteszi Inotay-t. Mutatjuk a felsorolást!

***

MILLIÁRDOS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOK VÁCNAK

 

Pest megye 4. számú választókörzetéhez 34 település tartozik. 2018-tól a választókerület országgyűlési képviselője dr. Rétvári Bence államtitkár. Négy év alatt milliárdos kormányzati támogatásokkal, központi költségvetési juttatásokkal segítette, fejlesztette, támogatta választókerületét, Vác és a Dunakanyar településeit.

A képviselő úr járva a településeket, érzékelve azok gondját, célirányosan támogatott fejlesztéseket, személyesen is figyelemmel kísérte azok menetét. Az átadó ünnepségek is jó alkalmak voltak képviselő és a lakosság találkozására.

Vácon is folyamatosak a kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztések. A Váci Polgár most elsősorban Vác városának négy év alatt juttatott támogatásairól, fejlesztéseiről és beruházásairól ad hírt, arról, ami már elkészült, ami készülőben van, s ami megvalósításra vár.

 

Váci Járási Hivatal: 145,7 millió Ft.

Környezetbarát új külsőt és napelemeket kapott a hivatal épülete, továbbá teljes víz, hő, tetőszigetelés, nyílászárócsere valósult meg.

 

Váci mentőállomás felújítása: 99 millió Ft.

 

Egészségfejlesztési Iroda kialakítása Vácon: 90 millió Ft.

Célja az egyének egészségük iránti felelősségének az öngondoskodás képességének erősítése, hatékony támogatása a lakosság és speciális, magas kockázatú célcsoportok körében. Minden korosztály számára biztosít az EFI programokat. Segítségét a Váci járás településein élő lakosok vehetik igénybe (Vác, Acsa, Csörög, Galgagyörk, Kosd, Őrbottyán, Penc, Püspökhatvan, Rád, Szód, Sződliget, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót). Saját elhatározásból, vagy háziorvos javaslatára is felkereshetik az Egészségfejlesztési Irodát, amennyiben valaki szeretne egy állapotfelmérést és kockázatbecslést készíttetni az egészségi állapotára vonatkozóan. Részt vehet egyéni, személyre szóló tanácsadáson, illetve tájékozódhat a helyi egészségmegőrzést, egészségfejlesztést célzó programokról.

 

Váci Jávorszky Ödön Kórház Járóbeteg Szakellátásának fejlesztése: 5,66 milliárd Ft.

A beruházás elsődleges célja a járóbeteg-ellátás fejlesztése, mert a betegek száma a váci vonzáskörzetben megközelíti az évi 500 ezret. A járvány előtt a kórház 800 millió Ft értékben kapott orvosi műszereket, informatikai fejlesztésre teret és lehetőséget. Világszínvonalú lélegeztetőgépek gyártása Vácon! A váci Celitron gyár a járvány alatt csúcsminőségű életmentő készülékek gyártását indította el.

 

Váci Dunakanyar Színház tervezésére, teljes felújítására: 345 millió Ft.

 

Váci ferences templom (barátok temploma) felújítása és Kilátó Piarista Központ létrehozása: 2 milliárd Ft.

Magyarországon egyedülálló ez a speciális módszertani- és munkaerőpiaci központ, ami segíti a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű fiatalok elhelyezkedését, társadalmi integrációját. Az egyházi intézmény nemcsak a Duna-parthoz közeli elhelyezkedése miatt hallgat a kilátó elnevezésre, hanem azért is, mert új kilátásokat nyújt az elhelyezkedni vágyó, sajátos nevelést igénylő fiataloknak. A Kilátó Központ a ferences és a piarista rend közötti együttműködés eredményeként, az épület teljes körű felújítása után kezdi meg működését. Az épület akadálymentesített, a kényelmes aulából nyíló helyiségekben zajlanak majd a személyes konzultációk és csoportfoglalkozások. A barátok temploma barokk főoltárának és két mellékoltárának teljes restaurálása is befejeződött.

 

Vác Egyházmegye turisztikai fejlesztés: 4 milliárd Ft.

Jelenleg is zajlik a város legnagyobb műemléki és idegenforgalmi beruházása, a székesegyház teljes belső terének megújítása. Megújul a székesegyház több mint 5000 négyzetméternyi freskó felülete, valamint a tetőszerkezetet és a nyílászárók.

 

Kovászoló Ifjúsági Vezetőképző Központ és Zarándokház átadása a Váci Egyházmegyében: 315 millió Ft.

Műemléki védelem alatt álló épületben alakították ki a váci Galamb utcában. A projekt a Váci Egyházmegye és a magyar kormány támogatásával valósult meg.

 

Emeletes vonatok Budapest-Vác-Szob vonalon: 5 milliárd Ft.

 

Reménység pálya Vanyek Béla Sportcentrum: 774 millió Ft.

A közel százéves egyesület legnagyobb beruházása lehetővé tette, hogy a Vácon és a környékben élők korszerű körülmények között sportoljanak.

 

Új csónakház építése: 120 millió Ft.

 

Attila szobor a Duna-parton: 74 millió Ft.

Elkészült és meg is érkezett Vácra Attila király lovas szobra, a hun uralkodó egyik fontos hazai emlékműve. A Mihály Gábor Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész műtermében készült alkotás pontos rekonstrukciója az eredetinek, amit Cser Károly szobrászművész csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt álmodott meg.

 

Nyolc új rendőrautó Vácnak.

2018 óta 78 korszerű, környezetkímélő busz  állt forgalomba Vácon és környékén.

 

Megújult a váci tűzoltóság épülete.

Teljes energetikai korszerűsítés, homlokzati felújítás, nyílászárók cseréje valósult meg.

 

MAHART-dunai hajózás támogatása.

Dunakanyari hajójáratokat sűrítették igény szerint. Külön jeggyel bicikli, kutya is szállítható. Kombinált napijeggyel a MAHART, a MÁV, a VOLÁNBUSZ és HÉV járatai is korlátlanul igénybe vehetők. Az utazás tetszőlegesen megszakítható, bármelyik hajóállomáson ki-és be lehet szállni. Elkészült a szobi, zebegényi és a verőcei hajókikötő is.

 

Cházár András EGYMI, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium felújításának és bővítésének előkészítése: 240 millió Ft.

2019-ben a kormány már biztosított 22 millió Ft-ot, majd 120 millió Ft-ot. A további részek a következő évi költségvetésekben érkeznek Vácra.

 

Kornis Gyula-szobor: 15 millió Ft.

A Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökének, Klebelsberg Kunó államtitkárának, a filozófusnak, piarista szerzetesnek és kultúrpolitikusnak a szobrát a Piarista iskola főbejáratánál állították föl.

 

Váci Szakképzési Centrum: 154 900 000 Ft.

A Szakképzési Centrum hét oktatási intézményt és egy kollégiumot foglal magában. A Centrum létrehozásának kiemelt célja, hogy az iskolák működését megkönnyítse, és segítse a térségben élőket vagy a térségben tanulni vágyókat biztos, piacképes szakmához jutni.

 

Vác-Hársfa utcai óvoda energetikai korszerűsítése, nyílászáró csere: 30 millió Ft.

 

Deákvári bölcsőde építésére: 334 millió + 2021-ben a kormány további 240 millió Ft.

 

Önkormányzati konyha korszerűsítése a Vám utcai óvodában: 25 millió Ft.

 

Váci Karolina Kórusiskola: 206 millió Ft.

 

Három zeneművészeti iskola 391 millió Ft beruházás-előkészítő támogatás.

Ebből a váci Karolina Katolikus Általános Iskola 206 millió Ft. A támogatott iskolák között van vidéki és budapesti, valamint állami és egyházi is. Rétvári Bence térségi képviselő kérése az volt, hogy olyan fejlesztéseket tervezzenek, amelyek lehetővé teszik, hogy az intézmények kórusközpontokként is működjenek, és továbbképzéseikkel segítsék más iskolák kórusait, kórusvezetőit. Magyarországon kevés a kórusiskola, ezért a kormány fontosnak tartja a támogatásukat, hogy „méltóan képviselhessék a kodályi hagyományokat”.

 

67 váci cég munkahelyvédelmi bértámogatása, 1818 munkahely megvédése: 252 millió Ft.

 

62 váci cégnél 67 új munkahelyet hoztak létre: 77 millió Ft.

A koronavírus-válság éveiben munkahelyet megőrző, új munkahelyeket teremtő támogatásokkal családoknak tudtak megélhetést biztosítani.

 

„Tisztítsuk meg Magyarországot!” programban Václiget és Márialiget Civil Egyesülete: 2,4 millió Ft.

Az egyesület 8 hektáros területről távolította el az illegális hulladékot Vác határában.

 

DMRV Zrt. részére a kormány 4,5 milliárd forint támogatást biztosított

Vác és térsége szennyvíztisztító rendszerének fejlesztésére.

 

BGA-nemzetiségi önkormányzatok támogatása 2021-ben összesen: 3,5 millió Ft.

  • Vác – szlovák önkormányzat: 1.040 000 Ft.
  • Vác – görög önkormányzat: 520.000 Ft.
  • Vác – román önkormányzat: 1.040 000 Ft.
  • Vác – ukrán önkormányzat: 520.000 Ft.
  • Vác – ruszin önkormányzat: 520.000 Ft.

 

EÖR egyházi épített örökség védelme támogatás összesen: 42,6 millió Ft.

  • Vác-rk.:  11 millió Ft a legéndi Nagyboldogasszony templomra.
  • Vác-rk.:  1,6 millió Ft az erdőkürti Szentlélek templomra.
  • Vác-evangélikus templom felújítása: 15 millió Ft.
  • Vác- zsidó zsinagóga tetőszerkezetének felújítása: 15 millió Ft.

 

Kormányzati támogatások 2021-ben: 398 millió Ft.

– Kölcsey utcai óvoda felújítása – 18 millió Ft.

A kormány két váci óvoda bővítését és felújítását, valamint egy óvoda tetőfelújítását állja teljes mértékben. A város idén eddig 640 millió forint többlettámogatást kapott az önkormányzat által kért intézmények fejlesztésére.

– Sirály utcai óvoda bővítése: 85 millió Ft.

– Újhegyi úti tagóvoda bővítése: 95 millió Ft.

– Pumpa pálya-Bringa park: 40 millió Ft.

A bringások álma Vácon, Nagymaroson és Vácrátóton valóra vált. Igazi paradicsom és közösségi hely lett mindegyik bringapark.

 

Kerékpárutak fejlesztése Vác-Verőce, Vác- Sződliget útvonalon: 64 millió Ft.

Új burkolat és új felfestés várja a bringásokat.

 

Váci Civitas Szimfonikus zenekar: 10 millió Ft többlettámogatás.

A 2020-as évben 146 szabadtéri (karantén majd TérZene) hangversenyt adott a teljes Dunakanyarban. Az összegből vásárolt kisbusz tette lehetővé a rengeteg koncert megvalósítását.

 

Váci Duna-híd tervezése elindult 2021-ben, melyhez a kormányzat 298 millió forint támogatást biztosított.

Az eredményes EU-s nyílt közbeszerzés után elindult a szerződéskötési eljárás. Az új Duna-híd előkészítéséhez a nyertes ajánlattevőnek a döntéselőkészítő tanulmány, a tanulmányterv és a környezeti hatástanulmány elkészítése lesz a feladata. A tanulmánynak figyelembe kell vennie mindkét Duna ágon a hajózhatósági, -árvíz- és vízbázis védelmi követelményeket is. Az építmény a bal partnál a Vác-Sződliget szakaszon készül majd el, a 11-es számú főút és az M2 sződligeti csomópont közötti szakasz elsődleges vizsgálatával. Emellett figyelembe kell venni a Tahitótfalunál jelenleg is meglévő híd kapcsolatát. A híd szerkezeti hosszúságát 600 méterben, szélességét 15 méterben határozták meg a főágon. Emellett a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120-180 méteres hídnyílásokkal épített hídszerkezet előkészítése szükséges. A tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. 2023 első felében várható a környezetvédelmi engedély megszerzése. (Folytatjuk, írja a Váci Polgár)

Összeállította: Szórád Ágnes

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.