BEISMERÉS: A VÁCONLINE LELEPLEZŐ FÉNYKÉPEI UTÁN MÁR INOTAY SE MONDHATJA AZT, HOGY EGY KAPAVÁGÁS SE TÖRTÉNT A KÓRHÁZNÁL

Már megint egy rosszkedvű tanítóhoz méltó írást tett közzé Inotay (vagy talán inkább e „nyeretlen kétéves” politikai versenyző kommunikációs mentőcsapatának kampánygurui). Ezúttal sem tudta igazolni az országos politikába készülő aspiráns a vélt igazát, hogy A VÁCI KÓRHÁZNÁL NEM KEZDŐDTEK EL A NAGYÍVŰ KORMÁNYZATI FEJLESZTÉSSEL KAPCSOLATOS MUNKÁLATOK.

Inotay és kampánycsapata megint csak az érvelés helyett a megszokott panelekkel tudtak előjönni (🥔-zás, propagandistázás, levidékiezés, már-már a Márki-Zay-szintű gombázás, igazolatlan közpénznyelés, váconline-ozás), miközben a saját szavaival maga is megerősítette:

„a bontási munkálatok helyszínén (…) parkolók kerülnek kialakításra, a tervek alapján (…)”

Inotay Gergely a kórház privatizálására tett kísérlet éveiben még nem mozgott a közéletben, úgyhogy nem tudhatta, hogy az általa emlegetett „TORZÓ” minek az eredménye volt, amiről most követőinek azt írja: „az évek óta ott éktelenkedő torzó bontását meg tudták kezdeni…”

A Pharmadose és a HospInvest lobbistái közötti csatározás következménye volt a kórház bejárata melletti gyógyszertár épületének torzója – Fotó: GoogleMap

A szakrendelő mihamarabbi korszerűsítése százezer régiós polgár érdekét szolgálja majd, amire az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított.

A rendelőfejlesztés eddig pontosan a jelenlegi balliberális Összefogás tehetetlensége miatt lassult le. A lapunk forrásai szerint e kórházfejlesztés keretében már eddig is 800 millió forint értékben érkeztek a kórházba orvosi műszerek és informatikai eszközök.

A kórházfejlesztés nem politika, hanem közügy, mindenki összefogására lenne szükség! Erről nem kellene elfeledkeznie a baloldal jelöltjének sem!

„A bontási munkálatok helyszínén (…) parkolók kerülnek kialakításra, a tervek alapján (…)” – Inotay – Fotó: VácOnline

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.