LAUS DEO (DICSÉRET ISTENNEK) – VÁCI NEMZETI KÖR ADOMÁNYGYŰJTÉSE CÉLBA ÉRT BÖJTE CSABA ÁRVÁIHOZ

Ősszel a Váci Nemzeti Kör adománygyűjtésbe kezdett a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére.

Az adománygyűjtéssel az volt a célunk, hogy minél több, jó minőségű élelmiszert, játékot, édességet és nem utolsó sorban készpénzt tudjunk Dévára elvinni.

Gyűltek is szépen az adományok. Volt, aki édességet, játékot vásárolt, hogy eme gesztussal tegye szebbé a dévai gyerekek karácsonyát.

Az adományok átadásakor a gyerekek arcát látva jöttünk rá, hogy igazából mi lettünk megajándékozva. Az örömöt, mosolyt és hálát nem lehet leírni, amit kaptunk. Valójában ez volt a mi dévai ajándékunk: a felénk sugárzó szeretet! Köszönjük Istennek ezt az ajándékot!

Lelkileg feltöltődve és Böjte Csaba gondolataival térhettünk haza:

„A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá!”

  • Cégnevek említése nélkül, de külön szeretnénk köszönetet mondani két váci élelmiszerbolt tulajdonosának, akik segítették élelmiszerrel és édességgel az adománygyűjtést.
  • Köszönjük a segítségét annak a vállalkozónak is, aki egy kisbuszt bocsájtott rendelkezésünkre, így az adományok célba értek.
  • Hálás köszönet mondunk mindenkinek, aki hozzájárult a Váci Nemzeti Kör karácsonyi kezdeményezéséhez.

Konopás Attila, VNK ügyvivő