A városházi információink szerint állítólag hamarosan eldőlhet az „új Harmatkert” sorsa, azaz nemsokára nyilvánossá válhat Vác köztereinek tisztaságáért felelős vállalkozás megbízása. (Nem értjük persze, hogy eddig is miért hagyta a városvezetés a koszban Vácot, de ezt a kérdést most nem feszegetjük!) A praktikus kérdés viszont most az, hogy vajon a polgármesterhez vagy az alpolgármesterhez közelálló eltakarító cég kapja-e meg majd a megbízást? Információink szerint egy pomázi és egy csepeli cég a két rivális vezető által eddig „megfuttatott” vállalkozás, érdeklődve várjuk az eredményt, amelynek előzményéről már tavaly októberben írtunk.
A Harmatkertet a városházi kommunikáció szerint azért szüntették meg, mert az nem volt váci és nem felelt meg a „felelős városházi gazdálkodás kritériumainak” – jelentsen ez bármit is, valamint értsenek ez alatt bármit is a váci választópolgárok.
Nagy érdeklődéssel várjuk hát az eredményt, hogy vajon az információink szerint favorizált pomázi, vagy a gödöllői kapcsolatok által megörökölt csepeli cég lesz-e a befutó, azaz melyik városházi vezető akarata jut majd érvényre?
A régi motorosnak számító, és az önérvényesítésben 30 éve remekül ügyeskedő alpolgármester által kedvelt pomázi cég, vagy a Matkovich gyermeke érdekeltségi körébe tartozó Kőhíd parkban féllábbal már a városunkban bent is lévő vállalkozás nyeri-e el a megbízást?
Ami híreink szerint viszont egészen biztosnak tűnik:
- hogy már megint nem sikerült egy váci vállalkozást megbízni egy váci közfeladattal!
- Valamint kérdéses, hogy e feladatkör vajon lefedi-e majd a Harmatkert teljes működési területét?
- És érdeklődünk az árak iránt is, hogy mindezt majd mennyiért teszik!?
NEM KAPNAK VÁLASZT A KÖRNYÉK LAKÓI A MATKOVICH CSALÁD ÉRDEKKÖRÉBE KERÜLT KŐHÍD PARK ÜGYÉBEN