AZ ÜNNEPEK IDEJÉN IS SOKAKNAK SEGÍT A HARMINC ÉVE MEGALAKULT VÁCI EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ

Az idén ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a Váci Egyházmegyei Karitász, amiről a közelmúltban bensőséges ünnepségen emlékeztek meg.

A Piarista Kilátó Központban tartott esemény bevezetéseként felidézték Lázár Ilona C.S. nővér szolgálatát, aki első szervezője volt a Váci Egyházmegye karitász tevékenységének és hálózatának 1991-ben.

A megemlékezésen részt vett dr. Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, dr. Varga Lajos segédpüspök, valamint Kármán János atya, korábbi karitász igazgató.

A jubileum alkalmából bemutatták a „Baráti levél” című újrainduló kiadvány különszámát és átadták az országos és egyházmegyei elismerő okleveleket azoknak a csoportoknak, amelyek 1991 óta segítik a szegényeket.

Három évtizedes odaadó szeretetszolgálati munkájukért országos és egyházmegyei elismerő oklevélben részesültek a fóti, nagymarosi és kerepesi karitász csoportok és önkénteseik.

Kovács Gábor karitász igazgató érdeklődésünkre kiemelte: jelenleg 113 csoportjuk van az egyházmegyében, a központnak pedig egyik kiemelt feladata ezen helyi közösségek segítése, háttértámogatása.

– Folyamatos tevékenység egyrészről az adományok megfelelő fogadása, és itt kiemelem, mennyire fontos annak tudatosítása, hogy az év egyes időszakaiban mire van leginkább szükség. Például így az év vége felé különösen nagy jelentősége van annak, hogy a támogatóinktól kapott nagyobb mennyiségű élelmiszer adományokat, például zöldség- és gyümölcsféléket mielőbb eljuttassuk a rászorulókhoz. Korlátozott mennyiségben adott esetben tűzifával is tudunk segíteni a nekünk juttatott készletből – mondta Kovács Gábor.
Hangsúlyozottan szólt az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű, eredetileg Franciaországból indult, s szavai szerint könnyen menedzselhető programról.

– Itt az a megoldás, az a metódus, hogy a kezdeményezés csillagos emblémájával és a karitász logójával ellátott gyertyákat vásárolunk úgymond fedőszervezetként, aztán a csoportjaink átveszik ezeket a gyertyákat, és minden helyi szervezet a saját eszközeivel, lehetőségeivel értékesíti azokat például plébániai vásáron, egyházi ünnepek alkalmával, igen jelentős támogatások is összejöhetnek így, amit a helyi szegények megsegítésére lehet fordítani – részletezte a kezdeményezés lényegét Kovács Gábor.

Megtudtuk tőle azt is, hogy évente hozzávetőlegesen mintegy 23 ezer családnak segít valamilyen módon az egyházmegyei karitász.

Ribáry Zoltán