Pénteken jelent meg az Index egy interjúja Márki-Zay Péterrel, aki főállásban Hódmezővásárhely polgármestere, bár időt szakít arra „mellékállásban”, hogy az ország bármely pontján felbukkanjon és elképesztő ellentmondásokkal teli nyilatkozatokat adjon, mint a gyurcsányi baloldal száguldó miniszterelnök-jelöltje. Ebben az Indexnek adott interjújában Márki-Zay azt állítja, hogy „(…) van egy új alpolgármesterem január óta (…) Így három alpolgármester segíti a munkámat, akikből EGY társadalmi megbízatásban, a másik KETTŐ főállásban dolgozik a városért. Ők nagyon sok terhet levesznek a vállamról.”
Ez meglehetősen figyelemre méltó kijelentés, hiszen eddig Márki-Zay egy olyan 43.311 lélekszámú (2019) megyei jogú várost irányított CSAK KETTŐ alpolgármesterrel, ahova most csak azért lett szükség egy újabbra, hogy e munkatárs „sok terhet vegyen le a válláról”, azaz járhassa tovább a nemzeti oldal sértegetésével terhelt, országos kampánykörútjait.
Ezzel szemben a mi sokkal kisebb, 36.310 lélekszámú kisvárosunk ELEVE HÁROM – „füstös szobákban” megkötött, politikai alkuk árán kizsarolt alpolgármesterrel szégyenkezhet.
Matkovich így akár megtehetné, hogy az országos politikával is foglalkozzon, hiszen neki szintén három alpolgármestere van ebben a kisvárosban, így mellette
bőven maradna ideje akár egy miniszterelnöki kampányra is!
Úgy látszik, valóban akad ideje rá, hiszen október eleji posztjában erről írt : „A következő félévben többet fogok írni minket érintő, országos témákról is.”
Mondjuk ki, városunkban erre azért valós igény nem túl sok mutatkozik!