REGŐCZI ISTVÁN ATYA KERÜLT REFLEKTORFÉNYBE A NOVEMBERI VÁCI POLGÁRI ESTEN

Ahogy az várható volt, nagyon sok érdeklődőt vonzott a Piarista Kilátó Központban a múlt héten rendezett novemberi Váci Polgári Est, hiszen ezúttal Regőczi István atya, az Isten vándora, a hadiárvák gyámola került a középpontba.

Váci Polgári Est 2021.11.25, Kilátó Központ,  Fábián Fédra, szervező-házigazda, Máthé György plébános, Rétvári Bence országgyűlési képviselő – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Az est vendége, Máthé György plébános annak idején többek között Regőczi atyától kapta az indíttatást a papi hivatásra, s mint elmondta, nem ő az egyetlen ebben a tekintetben.

Megfogalmazta: Regőczi atyának nagyon erős kisugárzása, karizmája volt, számos embert próbáló kihívásnak megfelelt, sok lehetetlennek tűnő küldetést végbevitt, a kommunista rendszerben elszenvedett üldöztetést, bebörtönzést is kibírva.

Váci Polgári Est 2021.11.25, Kilátó Központ – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Kiemelte, hogy a ma a róla elnevezett, a koronavírus járvány miatt árván maradt gyermekek támogatására életre hívott alapítvány révén is sokszor emlegetett egykori kisváci pap számos templom felújításában, új kápolnák, templomok építésében is jeleskedett, de legfontosabb hivatásának mindig a nehéz sorsú, árva gyerekek felkarolását tekintette.

Váci Polgári Est 2021.11.25, Kilátó Központ – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

– A legvastagabb falakon is át tudott menni, ha „sasfiókái” segítéséről volt szó, s ebben erős támaszként számíthatott elsősorban Péteri József püspökre, aki nagyra becsülte szolgálatát, nagy feladatokkal bízta meg, komoly terheket tudott a vállára tenni – fogalmazott Máthé György.

Az esten megfogalmazódott: a nehéz sorsú gyermekek segítése kapcsán az egyház történetének számos szentje eszébe juthat a hívőknek Néri Szent Fülöptől kezdve Bosco Szent Jánoson át Teréz anyáig, ugyanakkor nekünk itt van példaként Regőczi István is, aki szintén szent életet élt, s méltó lehet arra, hogy az egyház a boldogok közé sorolja, fontos munkálkodni ennek elérése érdekében.

Ribáry Zoltán

Váci Polgári Est 2021.11.25, Kilátó Központ – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline