Ilyet se nagyon látni: a váci színház nem azt hirdeti pénzért a Facebook-on, hogy milyen darabokat mutat be, hanem hogy mit nem mutat be és miért. Szánalmas, hogy a kulturális források a politikai cenzúra céljaira fordítódnak.
Varga Katalin nem túl tehetséges színházigazgató: igazgatói pályázatát a szakmai bizottság a minimumszint alattinak találta és elutasította, a VácOnline-nal szemben pedig immár jogerősen is pert vesztett. De Matkovich Ilona és Inotay Gergely bizalma töretlen benne, minden bizonnyal kiszolgálja minden egyéb kérésüket. Ilyen az, amikor a politikai lojalitás fontosabb a rátermettségnél.
Varga Katalin személyesen írta alá azt a levelet, amelyben közölte, hogy nem adják ki bérleti díjért sem a színháztermet az Elk*rtuk című film vetítésére. Ha valaki ránéz a színház honlapjára, láthatja, hogy havi 3 előadás mellett belefért volna a novemberi műsorrendbe.
Ráadásul a folyamatosan pénzhiányra panaszkodó vezetésnek bevétele lett volna. De nem, mert a politika mindent felülír.
Miután nemcsak a városban, de az országos sajtóban is botrányt okozott, hogy a baloldali vezetésű településünkön cenzúrázzák az őszödi beszéd kiszivárgásáról szóló filmet, a vezetés pánikba esett és elkezdte fizetett hirdetésben bizonygatni a magáét. Józan ésszel fel nem fogható, hogy miközben arra panaszkodnak, hogy bemutatóra nincs pénz, aközben fizetett politikai Facebook-hirdetésekre van. Ebből is látszik, hogy mennyire átpolitizált a Matkovich-Inotay vezetés idején még a színház működése is.
Akinek igaza van, annak fizetett hirdetés nélkül is igaza van. Aki cenzúrával akarja saját hatalmát fenntartani, annak viszont biztosan nincs igaza.
***