EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – KAOTIKUS ÁLLAPOTOK A VÁCI SZEMÉTSZÁLLÍTÁSBAN IS

Dr. Szentiványi Erika a minap megosztott néhány képet egy valódi osztrák kisvárosról, ahol akkoriban járt, most pedig az itthoni kisvárosunkat mutatta be, hogy milyen, „sírni tudnék” – tette hozzá a Váci Életen megjelent posztjában.

A hozzászólók majdnem mindegyike döbbenetesnek találta a látványt, csak a legelkötelezettebb városháza-fanok azok, akik inkább hisznek a baloldali önkormányzati sajtónak, mint a szemüknek, szerintük ezúttal is mindenről csak a lakosok tehetnek, a városháza így jogosan tehetetlen.

 

A baloldali Összefogás ócska választási propagandája az előző vezetést tette felelőssé, a mai vezetés pedig a trehány lakosságot. Ebben is hűen követik a fővárosi vezetés propagandáját, hiszen szerintük,

ami megoldatlan ma, azért a kormány vagy az előző vezetés a hibás, valamint a könnyelműsködő lakosok,

akik arra is képtelenek, hogy maguk körül rendet tartsanak, ezért rendeletben szervezték ki rájuk a város közterületeinek rendben tartásának jelentős hányadát.

Forrás: VáciÉlet/Dr. Szentiványi Erika

Persze közben azért egyre több vácinak nyílik ki a szeme, hogy az egyik legerősebb ígéretük:

a „Tegyünk rendet Vácon!” mennyire megvalósulatlan immár a második évük után is.

Forrás: VáciÉlet/Dr. Szentiványi Erika

E kaotikus állapotok feltételezhető okáról dr. Szentiványi Erika e posztjában még arról is tájékoztatott bennünket, hogy Vácon 2021. november 1. napjától a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTKH) végzi a hulladék gyűjtését, szállítását közszolgáltatási szerződés keretében, alvállalkozó bevonása nélkül. Erre való tekintettel a felmerülő lakossági hulladék begyűjtését, szállítását érintő ügyekben a Váci Hulladékgazdálkodási Kft.-nek és a Váci Városfejlesztő Kft.-nek semmilyen hatásköre, illetékessége nem maradt.

Egyelőre tehát így tesznek rendet Vácon az osztrák kisvárost ígérgetők!

Fotó: egy olvasónk fotómontázsa a kaotikus váci állapotokról