
Október 19-én szavazásra tettük fel olvasóinknak azt a kérdést, hogy „Ön szerint helyes, hogy Inotay Gergely átláthatósággal kampányolt, de mégse számol el az előválasztási kampánypénzeivel?” és nem meglepő módon szavazataikkal az apámuram rendszer felszámolásával és a közpénzek átlátható kezelését ígérő képviselőjelöltet a váciak természetesen arra emlékeztetik, hogy ezeket feltétlenül magával kezdje: SZÁMOLJON EL A KAMPÁNYPÉNZEIVEL!

Mint azt már megírtuk október közepén, hogy újságírói kérdésre nem érdemi válasz, nem tételes elszámolás, hanem személyeskedés és fenyegetőzés volt a válasz Inotay részéről.
Pont, mint Gyurcsány Ferenc, aki a jobboldali értelmiségnek üzente meg, hogy földönfutók lesznek, Inotay hasonlóval fenyegetőzött és mindeközben nem tud elszámolni azzal, milyen pénzből volt
- az a temérdek plakát,
- a szórólapok,
- a standolás,
- a rendezvények,
- a kampány újság
- és a többi kampány eszköz.
Sem azt nem árulja el, honnan jött a pénz, sem azt, hogy mire, mennyit költöttek.
Ezek szerint a kampánypénzek forrásának és elköltésének a nyilvánosságra kerülése annyira kellemetlen lenne Inotaynak, hogy inkább eltitkolja.
Inkább vállalja, hogy saját átláthatósági ígéreteivel megy szembe, minthogy a nyilvánosság megismerje a kampánya pénzügyeit.
Hogy ennek ismerete miért közérdek?
Mindenki előtt nyilvánvaló annak a régi mondásnak a bölcsessége, „aki fizet, az húzat”, úgyhogy fontos lenne tudnia a választóknak, hogy Inotaynak ki fizette a kampányát? Ennek adtak hangot a választók a szavazás során!
***
AZ ÁTLÁTHATÓSÁGGAL KAMPÁNYOLÓ INOTAY ÁTLÁTHATATLAN KAMPÁNYPÉNZEI
INOTAY SE EGY PLAKÁTTAL, SE EGY ÚJSÁGGAL, SE EGY ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNYGYŰLÉSSEL NEM SZÁMOL EL