INOTAY, AKI A HATALOMÉRT BÁRMIRE KÉPES

Szégyen címmel jelent meg október 20-án a Váci Mérték-ken egy publicisztika, ami Inotay Gergelyen, a baloldallal szövetséget kötött képviselőjelöltönfelesége ötvenhatos mártír nagyapjának – Brusznyai Árpád szellemi örökségének megtagadását kérte számon. Inotay Gyurcsány váci embere, a szegény ember váci Márky-Zay-ja, a kereszténydemokráciától, a jobbikos eszméken át a dékás globalizmusig mindent és semmit, csak önmagát képviselő politikai amatőr.

Közöljük az alábbiakban a Váci Mérték írását és Inotay közösségi oldalán megjelent Brusznyai Margit levelet, amelyben részben vagy egészében kampánystratégiai idegenkezűséget vélünk felfedezni.

Inotay oldalán megjelentek tanúsítják és a történelmi tapasztalat is megtanította, hogy a családi örökösök nem biztos, hogy a szellemóriások örökségét is bírják.

  • Állítson bármit is, megfellebbezhetetlen tény az, hogy INOTAY GERGELY a baloldal képviselőjelöltje.
  • BRUSZNYAI ÁRPÁD Inotay feleségének nagyapját 1956. után a kommunisták ítélték kötél általi halálra és kivégezték.
  • INOTAY azoknak a posztkommunistáknak a támogatásával indul a választásokon, akik jogelődei kivégezték a felesége nagyapját .

VAN, AKI A HATALOMÉRT BÁRMIRE KÉPES. AKKOR IS, MOST IS.

***

SZÉGYEN

Nem leszünk hosszúak. Egy napja nyilvánosak Vác városának október 23-i rendezvényei.

Akárhogy olvashatjuk őket, fentről lefelé, vagy lentről felfelé, mindegy. A lényeg: sem Vác város polgármestere, sem egyetlen alpolgármestere nem mond beszédet, vagy méltatást az 1956-os forradalom ünnepén. Mondjuk Polgármester Asszony nem okozott meglepetést. Nem tudom ugyan. hogy neki személyesen mit jelent az 1956-os forradalom és szabadságharc, de annyit biztos nem, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kiálljon a mikrofon elé, és megossza ezt a város lakóival.

Annál inkább meglepő, hogy Inotay Gergely alpolgármester sem teszi ezt meg. Még országgyűlési képviselő-jelölti minőségében sem. Pedig személyesen neki biztosan lenne mondanivalója. Szívesen meg is hallgatnánk gondolatait Brusznyai Árpád emléktáblájának koszorúzásánál.

Meghallgatnánk, hogy ha már nem hajlandó elszámolni az eddigi kampányköltségeivel, vajon elszámol-e Brusznyai Árpáddal.

Mit is mondott minap Gyurcsány Ferenc? Az a Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban lövetett a békésen megemlékezőkre? Előbb többség a parlamentben, aztán majd MI választunk miniszterelnököt?

„Mi”.

És ide készül Inotay Gergely. „Az ellenzékváltó”

Szégyen. (?)

MJP

***

INOTAYT (ÖN)IGAZOLÓ BRUSZNYAI MARGIT LEVÉL

Édesapám, Dr. Brusznyai Árpád számos ÁVH-st és pártembert mentett meg a lincseléstől, amikor a Veszprém Megyei Forradalmi Munkástanács élén állt. Hívő emberként helyesen cselekedett, amikor az emberi élet védelmét tartotta a legfontosabbnak. Még akkor is, amikor a pártállam kiszolgálóival teljesen ellentétesen vélekedett a világ dolgairól.

Édesapámat, Dr. Brusznyai Árpádot két évvel később egy koncepciós per végén, koholt vádak alapján 1958. január 9-én kivégeztette az akkori hatalom. 33 éves volt, én 3. Jelöletlen sírját a kilencvenes évekig nem látogathattuk. A hatalom által fizetett propagandisták akkor a nép ellenségének kiáltották ki, pedig még azoknak az életét is megóvta két évvel korábban, akik valódi elnyomóként, a nép valódi ellenségeiként tevékenykedtek.

A történelem ismétli önmagát. A hatalom ismét az „aki nincs velünk, az ellenünk van” logika alapján működik. A hatalom által fizetett propagandisták a remélt jólét és a biztos megélhetés kedvéért – ahogy édesapámmal tették – olyan embereket járatnak le, akik veszélyeztetik kenyéradóik hatalmát.

Tisztelettel kérnék mindenkit, hangsúlyozottan a hatalom által fizetett propagandistákat, hogy édesapám emlékét őrizzük közösen, becsülettel. Határozottan kérem, hogy dr. Brusznyai Árpád nevét ne használják politikai célokra, kiváltképp olyan emberek lejáratásához, akik sokkal közelebb állnak az édesapám által képviselt szellemiséghez, mint azok, akik támadják.

***