VÁC A TILTÁSOK VÁROSA LETT

A múlt szombaton reggel a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció támogatása érdekében aláírásokat szeretett volna gyűjteni a FIDESZ a váci piacon, azonban a piacfelügyelet – egy rendeletre hivatkozva, udvariasan – elküldte a kormánypárti aktivisták csoportját.

Ezzel a tiltások sora egy újabb epizóddal bővült Vácott:

  • kezdődött a szájzár rendelet megalkotásával,
  • majd azzal folytatódott, hogy a Polgári Esteknek mennie kellett a Dunakanyar Színházból,
  • és sajnálatosan soha le nem záruló sora van a városháza közösségi oldalairól való váci polgárok kitiltásainak is.

A támogatott, a tűrt és a tiltott aczéli elvéből egyre több téren a legutóbbi valósul meg az Összefogás felügyelte városunkban.

Egyébként harminc éven át remekül működött a piacon az, hogy minden párt, szervezet szabadon gyűjthetett aláírásokat. Eddig ez senkinek sem szúrt szemet, senki sem tiltotta meg a politikai standok felállítását. A felügyelet szombaton azonban megmutatta azt a jogszabályt, amely szerint a piacon nem lehet kampányolni. A térség országgyűlési képviselője, Rétvári Bence ezt tudomásul vette majd az aktivistákkal a piacon kívül folytatta az aláírások gyűjtését.

Mindazonáltal ismeretes az, hogy az előző héten baloldali pártok ugyanezen a piacon többször is probléma mentesen kampányolhattak, tehették, mert ez volt a rendelet ellenére a váci „szokásjog”! 2019-ben még Matkovich Ilona is standolhatott itt.

Az árgus szemek, hogy hogy nem, most éppen a kormánypárti Gyurcsány-korszak visszatérte elleni kampányolás során „figyeltek fel” a piacrendelet eme tiltó passzusára, és nem akkor, amikor a Gyurcsány-jelöltek „piacoztak” éppen.

Továbbá fontos még megjegyeznünk, hogy a piac felügyelőbizottságában maga Juhász Béla Róbert is benne van (emlékezetes, hogy az innen befolyó jövedelmét „felejtette ki” a vagyonbevallásából), bár nem ismeretes, hogy ehhez az epizódhoz bármi köze is lett volna, annyi viszont bizonyos, hogy a baloldali kampányok során a törvényességet nem kérette számon sem ő, sem a városháza alpolgármestere, a folyamatosan kampányoló Inotay Gergely Ábel.

Hogy a baloldal képviselőjelöltjei kampányolnak-e a piacon erről eltérő hírek érkeztek, annyi viszont bizonyos, hogy maguk szeretnek piacos napjaikról sűrűn beszámolni a közösségi oldalaikon. Inotay Gergely Ábel éppen gyümölcsnapot tartott, erről posztolt, és Juhász Béla Róbert így lelkendezett: „Aláírásgyűjtés után alaposan megvizsgáltam a váci piacon a lángost. Nagyon finom!” – Fotó: a jelöltek Facabook-oldalairól.

A törvényességi aggályokat mutató szájzár rendelettel, a megszokott helyszínéről elkergetett Polgári Estekkel, a már-már a fél várost a hivatalos virtuális közösségi terekből való kitiltásával immár egyértelművé tette a városháza, mit gondol a helyi demokráciáról.