VÁCON NEM ADNAK TERET SEMMILYEN ELLENVÉLEMÉNYNEK ÉS EZ MINDEN KÖZPÉNZT MEGÉR A VÁROSHÁZÁNAK

A két évnyi baloldali kormányzás után lassan bebizonyosodik, hogy egy magukat túlnyert, a város lakosságával szinte minden érdemi párbeszédet megszakító, dölyfös vezetés vette át a város irányítását, akik képtelenek a választási ígéreteik betartására.

A munka és az eredmények látszatát keltve egy hajdani píáros (Ferjancsics László), aki egykoron még azon mesterkedett, hogy a város lakói alól kihúzza a kórházát, valamint egy pályáját egyházellenes, LMBTQ-barát írásokkal megalapozó, liberális újságíró vezeti (Matkovich Ilona), aki a saját elmondása szerint is cégnek tekinti a várost, valamint azt ösztönösen irányítja.

Tehát így nem csodálkozhatunk azon, hogy a két propagandista a valós eredmények elérése helyett rengeteget fektet be – nyilván nem a sajátjukból, hanem az Önök pénzéből – a féktelen önfényezésbe.

Teljes egészében propaganda lappá alakították át a minden váci otthonba eljuttatott, a független tájékoztatás terén tényleg jobb napokat látott Váci Hírnököt. Havi másfélmillió körül (1.410.000 Ft-ot)  ölnek bele a városházán abba, hogy a valós eredményeiket szinte komikus mértékben felnagyítsák, valamint a politikájukra veszélyesnek vélt személyeket, pártokat lejárassák. A lap szinte az ötvenes évek „szabadnépfélóráinak” szintjén tolja a város lakossága elé, hogy szerintük miről, mit kell gondolnia.

Nem jobb ebben a tekintetben a városháza és a tőle függő sajtója sem,

amely igyekszik mélyen hallgatni a valóságról, aminek tartalmát szigorúan felügyeli – természetesen nem operatív módon, hanem bőkezűen osztott közpénzek csábító eszközével – az Összefogás többségű vezetés, hogy csak pozitívat lehessen megjelentetni a tevékenységeikről, s ezzel félrevezetve a váciakat, egyoldalúan tájékoztatják a lakosságot.

E hallgatásnak ára van és ezt jól meg is fizetik:

  • az ESTV-t üzemeltető cég havi 2.325.000 Ft-ot,
  • a Váci Napló pedig havi 250.000 Ft-ot kap

az önkormányzattól különböző ürügyekkel.

E téren az i-re a pontot most augusztusban annak a Furucz Anitának a városházi sajtósként való alkalmazása tette fel, aki eddig sem a szellemi, politikai függetlenségéről elhíresült újságíró volt, akinek lapját, a Váci Naplót eddig is komoly havi apanázzsal párnázta ki a városháza.

A baloldali városvezetés számtalan rejtegetett döntését, törvénytelenségét ezek a lapok nem hozzák le. Mindeközben szinte hetente indulnak tipikusan impresszum nélküli, újabb és újabb netes városházabarát sajtótermékek, amelyek

  • a lejáratástól,
  • az álhírektől,
  • a karaktergyilkosság nemtelen eszközeitől sem riadnak vissza a politikai ellenfeleikkel szemben.

Valamint nem számít a közpénz akkor sem, amikor

  • a Matkovich vezette városházának havonta 120 ezer forintért osztogat tanácsokat egy döntően Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata által finanszírozott magyarországi Helsinki Bizottságnak is dolgozó ügyvéd, általa indíttatnak sajtópereket a szólás szabadság tekintetében szinte teljesen egyedül maradt VácOnline ellen. (Ez az ügyvéd 1 millió forintért képviselte a baloldal polgármesterének érdekeit egy öt szerkesztőség ellen indított sajtóperben.)
  • szinte korlátlanul ontják a Facebook-hirdetésekbe a közpénzt, tipikusan olyanokba, amelyek az Összefogás kétes sikereit igyekeznek felnagyítani, illetve olyanokba, amelyek a politikai ellenfeleik lejáratásáról szólnak.

Szinte minden jóindulatú, kritikus hangot a városháza és a város jelenlegi vezetői

  • a közösségi oldalukról kitiltottak, ezzel már nem csak munkatársaikra, hanem a fél városra szájzárat tettek, míg a választások előtt magukat a szólásszabadság legfőbb szószólóinak állították be,
  • rettegnek a nyilvánosságtól, elódázzák a közmeghallgatásokat, helyette látszatdemokráciaként online válaszolgatnak olyan nyilvánvalóan jól megválogatott lakossági kérdésekre, amelyeknek szinte semmilyen közéleti tétje nincsen.

Mindeközben recseg ropog a városháza imázsa, a VáciVilág folyamatosan feltárja a korrupciós ügyeket, az egyik alpolgármesterről kiderült, hogy egykor megvesztegethetőnek tűnt, nem szabadna Matkovich Ilonának a közpénzek közelébe engednie, a másik konkrétan rabosítva lett nemrégiben pártpénzek (szintén közpénz) elsikkasztásának ügyében vádat emeltek ellene. Döbbenetesen távol áll ma a városháza az ígéreteik megvalósításától, az átláthatóságtól, a tisztakezűségtől, a városi vagyon gyarapításától, a rászorulók ügyeinek emberséges kezelésétől….

Gyakorlatilag mindentől, ami miatt két esztendeje a bizalmat megkapták.