Festik a kandelábereket Vác belvárosában. Ahogy a sajtónyelv mondja: mínuszos hír a városi tévé esti híradójának második felében. Vác város önkormányzata mégis úgy gondolta: közösségi oldalán kiemelve igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy itt valami fontos, örökségvédelmi szempontból kiemelkedő valósul meg – írja a mértékadó Váci Mérték című lap az egyik legfrissebb publicisztikájában.
Mi sem kötnénk bele, ha nem látnánk már egyfajta tendenciát a dologban. Vác város vezetése ugyanis – mivel alkalmazkodni nem kíván a fennálló országos erőviszonyokhoz – egyre-másra elsutáskodja a lehetőségeit. És, miközben sértett úrilányként viselkedve folyamatosan be-beszólogat az országgyűlési képviselőnek, a város lakói azt veszik észre, hogy – bár jönnek a tíz és százmilliók a városba, azokból az önkormányzat rendre kimarad.
Nem csoda hát, ha örökségvédelmi munkává válik az oszlopfestés, a fák gallyazása, vagy a virágok elültetése augusztusban.
Egyik kedvenc íróm, a nagy sikerű Sógunt is jegyző James Clavell saját élményei nyomán írt könyve, a Patkánykirály jut eszembe. A japánok rettegett fogolytáborában, Changiban, amikor munkára vezényelték a rabokat, szinte kiváltságnak számított az erdei munka, mert ott lehetett lazázni. Kidöntöttek egy fát, majd legallyazták, összeszedték a kókuszt, és a többi és a többi.
James Clavell saját szavaival: a lázas munka látszatát keltették.
Pont mint Vácon a már saját identitásához is túl színes városvezetés.
MJP