A KIKÖTŐ KONCERTSOROZATON BELÜL IMMÁRON HARMADIK ALKALOMMAL JÁTSZOTT A VÁCI CIVITAS SZIMFONIKUS ZENEKAR A NAGYMAROSI HAJÓKIKÖTŐBEN

Egy 100 alkalomból álló rendezvénysorozatot indított el a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar a MAHART-tal közösen, amely a 2021-es esztendőben egy kis zenével színesítve támogatja, hogy beinduljon ismét a dunai és a dunakanyari sétahajózás. A szervezők sok szeretettel várják a kikötőkben az utasokat minden hétvégén.

Pénteken, szombaton és vasárnap találkozhatnak velük a MAHART dunakanyari hajójáratainak kikötőiben, akár fúvós-kvintet, akár harsona-kvartett, vagy bármilyen más formációban.
A nagymarosi fellépésük alkalmával az első műsorszámuk az El Gato Montés, a Vadmacska, spanyol operának a Pasdobles című tánca volt, majd a New York-i hangulatot hozták el egy híres standarddal, a New York-kal.

A következő műsorszámuk egy kicsit romantikusabb hangvételű volt. Megpróbálták a lehetetlent, és fúvós hangszereken adtak elő egy gyönyörű szerelmes számot. A címe Feelings, ami magyarra lefordítva Érzelmeket jelent, úgyhogy mindenki eldönthette a helyszínen, hogy pozitív vagy negatív érzelmet vált ki belőle az a zene, amelyet a váci muzsikusok eljátszottak.

A kikötőkoncertek 2021. július 2-tól egészen szeptember 19-éig tartanak majd MINDEN hétvégén.

A programsorozat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Dunakanyar Művészeti Fesztivál támogatásával jött létre.