A II. IpolyFesztet idén június 18-19-20-án rendezik meg. E remeknek ígérkező regionális rendezvény kapcsán tartottak a szervezők csütörtök délelőtt Ipolydamásdon egy sajtótájékoztatót, amelyen ismertették a programokat, valamint az ezeket biztosító pályázatok hátterét.
E sajtótájékoztatón részt vett Ipolyvisk polgármestere, Antal Nyustin Ágnes, Helemba polgármestere, Izrael Gergely, Letkés polgármestere, Huszák Tamás, Ipolydamásd polgármestere, Rományik Ferenc, a projekt menedzsere Csókás Judit, a Párkányi Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója, Tóth Attila, valamint a D.I.B (Dunakanyar-Ipoly-Börzsöny) Területfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója, Ferenczi Ernő Ervin.
Már több évvel ezelőtt megszületett az a gondolat, hogy az Ipoly hidak átjárhatóságát kihasználva négy határ menti település együtt szervezhetne meg olyan programokat, amelyeken eljárhatnánk egymás rendezvényeire – kezdte az ismertetést Rományik Ferenc, a sajtótájékoztatónak otthont adó Ipolydamásd polgármestere. Szalka, Letkés, Ipolydamásd, Helemba volt egykor a négy kezdeményező település, de időközben a járvány miatt Szalka visszamondta a részvételt, helyette Ipolyvisk kapcsolódott be a programba, amit aztán nagy örömmel fogadtunk. Reményeink szerint Helemba–Ipolydamásd közötti híd várhatóan jövőre megépül, ezzel így majd egy újabb lehetőség nyílik arra, hogy egymáshoz átlátogassunk.
Csókás Judit projektmenedzser azzal kezdte a beszámolóját, hogy a nyitást egykor 2020-ra tervezték, de sajnos a covid-járvány miatt a híd nem készült el. Viszont ez a projekt örvendetesen az első nyertesek között volt, amelynek a partnerei voltak a Dunakanyar Ipoly-Börzsöny Területfejlesztési Nonprofit Kft., valamint a Párkányi Régiófejlesztési Ügynökség. A program költségvetése 58.068,30 Euró, ebben benne van az a 15% önrész is, amelyet az Ügynökségnek és a Kft.-nek kellett hozzátennie.
A projekt célja az Alsó-Ipolymentén fekvő, magyarországi és szlovákiai települések határ menti együttműködése, valamint kultúrájának és hagyományainak megőrzése, amelyet egy sokszínű, háromnapos fesztivál, önkormányzatok és civil szervezetek közti közös megszervezésével valósítunk meg.
Az Ipolyfest programjai egyébként 12 településen zajlanak majd, amit végül is három pályázat mozgat.
Célunk az, hogy évente legalább húszezer fesztiválozóval emeljük ennek a régiónak a látogatottságát. Eddig a járvány miatt nehéz volt ezt megvalósítani.
Most olyan méretű és olyan minőségű rendezvényeket igyekszünk létrehozni, amelyek ennyi látogatót csalogathatnak ide az ország egyéb területeiről is. Nemcsak az itt lakók számára szervezzük e programokat, hanem minden hazai és határmentén élő sokféle korosztály számára, ezért lesz hajózás, könnyűzene, komolyzene, főzőverseny, egyházi rendezvények sokasága több településen.
A Börzsöny és vidéke, az Ipoly-völgye természeti kincseinek, e 12 település – Szob, Ipolydamásd, Kemence, Márianosztra, Vámosmikola, Perőcsény, Kóspallag, Ipolyvisk, Helemba, Zalaba, Letkés, Nagybörzsöny –, kulturális értékeinek, az épített örökség, az itt élő mesteremberek alkotásainak bemutatása mellett a fesztivál egyik legfontosabb célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa e csodálatos régió fel nem fedezett gazdagságára, a táj szépségére, az Ipoly két oldalán élők összetartozására.
A fesztiválsorozatot első ízben 2019-ben szerveztük meg „IpolyFeszt” címmel. Az IpolyFeszt célja, hogy a környéken lakók és az ország bármely területéről – vagy éppen a határon túlról – érkezők megismerjék ezt a tájat, annak egyedi karakterét, kulturális értékeit.
A fesztivál jó alkalom arra, hogy az Ipoly mindkét partján összekösse a magyarokat.
A rendezvény egy összművészeti fesztivál, olyan műfaji sokszínűséggel, ahol minden korosztály tartalmas kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget talál. A szervezők külön figyelmet fordítottak arra, hogy minden településen naponta egyházi komolyzenei koncert is legyen, így ötvöződjön a szakrális kultúra a világi kultúrával.
A rendezvény fővédnöke Rétvári Bence országgyűlési képviselő.
***
Az IpolyFeszt honlapja: www.ipolyfeszt.hu
A projekt honlapja: www.dibkft.hu
„A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.”
Az „IPOLYFESZT” SKHU/WETA/1801/1.1/010 számú pályázat vezető partnere a Dunakanyar Ipoly Börzsöny Területfejlesztési Nonprofit Kft., projektpartnere magyar oldalon Letkés Község Önkormányzata, szlovák oldalon „Déli Régió” Regionális Régiófejlesztési Ügynökség Párkány és Ipolyvisk Község.