ARCULATVÁLTÁS TOVÁBBI TARTALMI SILÁNYULÁSSAL, EZ A VÁROSHÁZI HONLAP TÖRTÉNETÉNEK ÚJABB FEJEZETE

Egy külföldön dolgozó, közlése szerint havonta azért hazalátogató olvasónk szóvá tette, hogy meglátása szerint a hivatalos váci önkormányzati honlap közléseinek semmi köze az egyre silányabb váci rögvalósághoz.

„Odakint eddig többször rákattintottam váci információkért a városháza honlapjára.

Örömmel vettem, hogy valamelyest korszerűsítették a dizájnját. De a tartalom, az valami borzalmas, szinte semmi köze a valósághoz”

– fogalmaz levelében olvasónk-informátorunk.

Megjegyzi: eredetileg Földváry téri lakosként rákeresett a városházi honlap archívumában a körzeti kisposta több mint két hónapos átmeneti bezárására, de egyetlen találatot sem kapott erre a nagyon fontos lakossági információra.

„Azt kell mondjam, úgy tűnik ebben az ügyben (is), hogy a városházi fősajtós mintha észre sem vette volna a bezárást. Az érintett képviselők meg talán örültek is ennek a figyelmetlenségnek nagy tehetetlenségükben. Bizonyára kényelmetlen lett volna a magyarázkodás az ügyintézési nullaságukra” –

világít rá olvasónk a városi honlap egyik legfőbb bajára, magyarán arra, hogy van, amit nagyon elhallgat.

A magunk részéről ehhez hozzátesszük, hogy az elhallgatásokon kívül

a városházi honlap nagy bűne még, hogy sokszor csúsztat, megpróbálja lejáratni az ellenvéleményen lévőket (hovatovább gyűlölködik velük szemben),

valamiféle helyi párhuzamos világ látszatát kívánja kelteni, ahol minden nagyon kék és zöld, mint egy osztrák kisvárosban.

A honlap tartalma kapcsán egyébként többen megjegyezték azt is, hogy feltűnően sok a sportos ömlengés-elemezgetés, információ, hírecske, mintha Vác még mindig a sport fontos bástyája lenne, miközben az önkormányzat egyre inkább kivérezteti a klubokat. De hát nincs mit csodálkozni a sporthírek túltengésén, amikor UnFerjancsics(ka) László alpolgármester egyik – tudvalevőleg nagy foteldrukker, több tétet megjátszó – oldalkocsija veszi itt fel a közpénz egy részét ezért a szánalmasan silány városházi melóért.

Hajós A. Zalán