KINEK KELLENE LENNIE A BALOLDALI JELÖLTNEK 2022-BEN AZ ÖNÖK SZAVAZATAI ALAPJÁN – AZ EREDMÉNY DÖBBENETES!

Még május elején egy játékos elő-előválasztási szavazásra hívtuk meg olvasóinkat: egy héten át a potenciális jelölt alatti hangulatjellel (emojival) fejthették ki a véleményüket a képen látható illetőkről. A „győztes személye” igazán meghökkentő lett!

Több mint 14.000 felhasználót ért el a szavazásunk, 4.000 feletti aktivitást váltott ki, amelyre aztán végül is 649-en voksoltak. Úgy láttuk, hogy nem történt manipulatív beavatkozás a szavazás menetébe, úgyhogy ebből a szempontból hűen tükrözheti a szavazópolgárok véleményét. A piackutatásokat, közvélemény-kutatásokat, ha 500 fős mintán végzik el, akkor azt akár már országos, reprezentatív mintának is tekintik, úgyhogy ez a szavazói létszám talán már elegendő volt ahhoz, hogy ne tekintsük az eredményt jelentéktelennek. (Nyilván nálunk nem volt a válaszadók kor, nem és szociológiai helyzet szerinti válogatás, valamint nem csak váciak szavaztak.)

Mindezek figyelembe vételével azért e számokból pár következtetést levonhatunk:

1.


Matkovich Ilona (25), Fehér Zsolt (17), Tordai Bence (5), Kiss Zsolt (1), gyakorlatilag jelentéktelen mennyiségű szavazatot kapott. Meglepő módon a híreink és politikai mozgásai alapján Vác jelenlegi polgármestere – bár dédelgethet országos politikai álmokat – a lakosság szemmel láthatóan végképp nem számol vele. Érdekes, hogy Fehér Zsolt elképesztő Facebook-aktivitása sem hozta meg a hiperaktív posztolónak a kellő politikai bizalmat. Az 1 szavazattal végzett Kiss Zsoltra talán még a közeli hozzátartozói sem szavaztak, bár ez az egy is meglepő, annak a fényében, ha bíróság előtt bebizonyosodik a pártpénz sikkasztási vád ellene. Sok olvasónk neheztelt ránk, tájékozatlannak tartotta a szerkesztőségünket, hogy mit keres a listán Tordai Bence, aki egyelőre valóban ringben van a Rózsadombon, de még a baloldali elemzők szerint is esélyes arra, hogyha ott nem terem neki babér, akkor Vácot pályázza majd meg. Az öt szavazatával rá sem mondhatjuk, hogy élvezné a környék bizalmát.

2.
Igazán meglepő volt Juhász Béla, Sződliget hangulatemberének relatív jó szereplése, aki a Momentum színeiben kíván indulni az előválasztáson. Juhász pár hónapja egy igazán kínos botrányba keveredett, ezek után meglepő, hogy személye sokak számára még mindig alternatívát jelenthet. Juhász Béla a pandémia alatt – a felruházott jogkörénél fogva egyszemélyű döntése által –, 1,6 millió forinttal kívánta megjutalmazni magát, de miután lebukott, azt ígérte, hogy a teljes összeget átutalja egy civil szervezetnek, amelyről mind a mai napig nem tudhatjuk, hogy ennek eleget tett-e? A pandémia alatt azzal vette ki a részét az országos védekezésből, hogy posztjaiban komoly halálkampányba, riogatásba kezdett, s híreink szerint feltehetően oly jónak vélte ezt a tevékenységét, hogy közpénzből jutalmat is szánt ezért magának. A falvak puszta határaiban folytatott eddigi kampánytevékenysége is inkább egy Monthy Python film jelenetének tűnik, mint egy szavazókat meggyőző voksolásra serkentő hadjáratnak, ennek tudatában igazán meglepő a ráadott 276 olvasói szavazat.

3.
Bárki, csak ne ők! „személyre” leadott voksok száma (324) bizonyult e szavazás alkalmával a legmagasabbnak. Ez azért döbbenetes, mert beelőzte a helyi, vagy akár országos ismeretséggel is rendelkező közszereplőket! A jobboldali szavazóknak e felhozatalból érthetően nem volt választási alternatívája, de e magas szám azt is jelezheti, hogy a baloldali hajlandóságú szavazóknak is kevés lehet a csak „zorbántakarodj”, a saját politikusaiktól is elvárnának ennél erősebb érveket. Az elmúlt 11 évben a baloldalon – bár önjelölt káderekben nem nagyon volt hiány, – de mintha ez a szavazás is megerősítené, hogy igazán egyikőjükből sem kérnek!

A valós előválasztásig már nem sokat kell aludnunk, így hamarosan megtudjuk, hogy a váci Összefogás vajon kivel fog előrukkolni – ha egyáltalán fog!? – bejön-e tippünk, hogy a sok Matkovich-i utalgatás mögött vajon saját személyére, vagy Inotay-ra gondol a vasárnapi meseírónk, amikor ideális országgyűlési képviselőről mereng.