MATKOVICH BESZÓLT: NEM TARTJA JÓ JELÖLTNEK A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁT

Tanulságos és olykor szórakoztatóan érdekes elolvasni az újságíró Matkovich Ilona vasárnapi glosszáit, amiben elmagyarázza a váci népnek, hogy valós tettek helyett mit cselekedett az elmúlt héten Matkovich Ilona, a polgármester. Tanulságos annyiban ez a legutóbbi olvasmány, hiszen megtudhattunk most belőle oly híreket is, amiről még nem értesült ezidáig a kisvárosi kremlinológia, a félhivatalos, városházi pletykálkodási tudomány. A Momentum logóját is büszkén magán viselő városvezető, amolyan szőrmentén, de kerek-perec kimondta, hogy nem kér Vác városa a sződligeti momentumos kiskirályból, Juhász Bélából.

Idézzük: „Joggal kérdezi számos követőm – hiszen országosan már több országgyűlési képviselőjelölt bejelentette indulását –, hogy mi a helyzet Vácon. Én konkrét névvel még nem szolgálhatok, hiszen ez az országos politika dolga, viszont túl vagyunk egyeztetéseken, és sokat elemeztük: milyen a jó országgyűlési képviselő.

Először is szeretnénk, hogy váci legyen, hiszen Vác ennek a választókörzetnek a központja, mégis több mint tíz éve nem adott országgyűlési képviselőt.

A legfontosabb azonban, hogy

  • legyen benne tisztelet az emberek iránt,
  • ne kiszorítson, hanem befogadjon,
  • ne a politikai térfoglalással foglalkozzon, hanem indítson el a választókörzet, benne városunk számára hasznos folyamatokat.

Elsőre ennyi, de hamarosan beszélgetünk erről még eleget.”

A baloldali jelöltállítás során most kiderülhet, van-e érdemi beleszólása Matkovich Ilonának a döntésekbe vagy sem. Ő ugyanis egyértelművé tette, hogy váci jelöltet támogatna. Ha mégse az lesz, az újabb bizonyítéka a polgármester súlytalanságának. Ha pedig így is beáll mögé, az az elvtelenségét fogja mutatni.

A váciság ezek szerint elengedhetetlen feltétele lesz a jó baloldali jelöltnek, annak dacára, hogy a körzet szavazóinak fele, történetesen 33 település lakója nem váciként dönt majd az eljövendő képviselő személyéről.

Valamint a kisvárosi kremlinológiai tudásunk is bővülhetett azzal, hogy Matkovich ezek szerint nem látja Juhász Bélában kidomborodni „az emberek iránti tiszteletet”, „a befogadás” szép emberi gesztusát, nem olyannak látja őt, aki „majdan nem a politikai térfoglalással foglalkozik”, aki képes lenne „városunk számára hasznos folyamatokat elindítani”.

Fontos és első kézből kapott hírek ezek, igazán csak köszönettel tartoznak a Pest megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület választói ezért az exkluzív, belső információért!

Csak megjegyezzük, hogy Juhász Béla sződligetiként azért kaphatott egy váci közpénzből jól fizető, felügyelőbizottsági tagságot!