BÁRMIT IS FECSEGETT EGYKOR, MATKOVICH ILONA NEM SZAVAZTA MEG A VÁCI VIZES-SPORTOK HÁZÁT

Összegyűjtöttük Matkovich Ilona egykori saját szavait, „érveit”, „jóemberkedéseit, hogy miért nem tudott „felelős döntést” hozni annak érdekében, hogy megépülhessen a Váci Vizes-sportok Háza.

***

2019. március 30.
Megvizsgálták-e a társadalmi hatását, hogyan változtatja meg a Duna-villa és a környéken lakók életminőségét a tervezett épület, amelyről egyelőre nem lehet tudni, hogy néz majd ki, mekkora lesz. Az is fontos az itt élők számára, hogy hány méterre tervezik építeni a Duna-villától, és mikor lesz erről lakossági fórum?

***

2019. március 30.
Rengeteg félreértés és félremagyarázás jelent meg a napokban azzal a 17 hektár Duna-parti területtel kapcsolatban, amelynek egyik részét (nagyjából a komptól a Tímár utcáig) forgalomképessé teszik, a másik részét pedig (Bajcsy-Zs. u-Gombás-patak) ingyenes használatba adják a Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület részére, miután a szükséges eljárásokat lefolytatják.

A döntést anélkül hozták meg, hogy ennek a hatalmas és értékes területnek a jövőjéről a városfejlesztési, vagy a gazdasági bizottság tárgyalt volna. A hat ellenzéki képviselő (Jobbik, Szavad, Lokálpatrióták, Mszp, Dk) csak a testületi ülés előtt, sürgősséggel kapta kézhez az anyagot, tehát felelősen nem tudhatott róla szavazni, hiszen nem voltak róla információi.

Minden tiszteletem mellett ki kell mondjam, ezt így nem lehet. Vácon 33 ezer ember él, és lehet, hogy sokaknak épphogy a zöld Duna-part tetszik és nem szeretné, ha ott is csarnokok sorakoznának.

A Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület így válaszolt e posztban:

Tisztelt Képviselő Asszony! Válaszában még mindig a sétány elvételének tervét olvasni-holott ezt már minden fórumon igyekeztünk kifejteni, hogy szó sincs a sétányról! Telekmegosztás szerepel az önkormányzati határozati javaslatban, mintegy első lépcsőfokként. Ismételten jelezzük, természetesen a váciak sétányára nem pályázunk, sosem tettük!

***

2019. június 20.

Önkormányzati képviselőként eltökélt vagyok abban, hogy a városban élők között ne árkokat ássunk semmilyen területen, hanem a váci közösségek érdekében dolgozzunk. Örülnék neki, ha a szombatra tervezett lakossági fórum is ennek jegyében és nem az ellenségeskedés jegyében zajlana.

A mai testületi ülésen a 9 hektárra vonatkozó igényüket visszavonta a testület, a másik 8 hektárra vonatkozót, ahol a csónakház épül, azonban nem.
Tulajdonképp emiatt írok, mert szeretném a későbbi félreértések elkerülése végett első kézből megosztani önökkel, miről volt ma szavazás.

***

2019. október 8.
Bizonyára nem felejtették el a Duna parti történetet, ami nem volt olyan régen. A Duna partról szintén bizottsági ülés nélkül szavaztak és a váciak talán nem is tudják, hogy milyen közel voltak ahhoz, hogy a számunkra ismeretlen érdekkörök azt csináljanak a Duna partunkkal, amit csak akarnak és nekünk nem lett volna beleszólásunk. Szó sem volt itt csónakház ellenességről, mint amit a helyi hatalom mantrázott.

***

2019. október 12.
Ott van ez a Duna-part. Ott is ugye elakarták hitetni az emberekkel, hogy szembe állnak egymással a sportolok meg a civilek. Szó sem volt erről, arról volt szó, hogy a környéken az ég világon senki sem tudta meg, hogy mit akarnak oda építeni. Mekkora területet, mint ahogy tudjuk, hogy a számtalanszor, hiszen minden nagy ingatlan eladás így zajlott, hogy a képviselők nem tudtak előre róla.