HAMAROSAN ÁTADJÁK A VÁCI VIZES-SPORTOK HÁZÁT, AMIRŐL EGYKOR AZT ÁLLÍTOTTA A VÁCI BALOLDAL, HOGY „ITT SEMMI ÉPÜL” – JELENTJÜK, NEM ÍGY LETT!

A vízitúrázni vágyók az idei szezon kezdetétől immár végre birtokba vehetik a Váci Vizes-sportok Házát. E létesítmény azon Budapest és Pest megye 15 vízitúra megállóhelyeinek egyike lesz, amelyek együttesen 799 millió forintos, vissza nem térítendő, Szobtól Dömsödig európai uniós támogatással épültek annak érdekében, hogy kiszolgálják a Közép-Duna-vidék vízi turizmusát. Vác mind közül kiemelt szerepet kapott ebben a projektben, hiszen a Duna Nagyágának, a Dunakanyarnak a fővárosa. Az új csónakház kétszintes épülete egyszerre lesz majd az utánpótlás-nevelés és a vízitúrázás helyi központja. A váci baloldal az első pillanattól kezdve, a választási küzdelmek során ahogy csak tudta, akadályozta e projekt megvalósítását, és szinte MINDENT elkövetett, hogy e létesítmény ne valósulhasson meg. Most összegyűjtöttük a korabeli, váci, mint a 2003-ban a 77 beérkezett pályázó között elnyert sportvárosi címhez teljesen méltatlan gáncsoskodásaikat.

 

MATKOVICH ILONA

2017.03.30.
„Kap-e a város pénzt a terület értékesítéséért?”… FB kommentje: „Én arról beszélek csupán, hogy a váci Duna-partból nem lehet 17 hektár területet senkinek átadni. Gondolja meg, fél Vác a Duna-parton tölti a szabadidejét. Ez óriási terület. Ehhez kellenek előzetes egyeztetések és nem a képviselők egy részét elzárni minden információtól… Kinek a tulajdona lesz, mikorra készülhet el, és pontosan ki lesz a fenntartó, az önkormányzatnak kerül-e pénzébe az építés, ill. a fenntartás. Használják-e majd a váci kajakosok, és ha igen, akkor mi lesz a jelenlegi épületük sorsa? Kap-e a város pénzt a terület értékesítéséért? Megvizsgálták-e a társadalmi hatását, hogyan változtatja meg a Duna-villa és a környéken lakók életminőségét a tervezett épület, amelyről egyelőre nem lehet tudni, hogy néz majd ki, mekkora lesz? Az is fontos az itt élők számára, hogy hány méterre tervezik építeni a Duna-villától, és mikor lesz erről lakossági fórum?”
LINK

2019.03.30.
„Vácon 33 ezer ember él, és lehet, hogy sokaknak épphogy a zöld Duna-part tetszik és nem szeretné, ha ott is csarnokok sorakoznának.”
LINK

2019.06.20.
„..nem tudtam támogatni, hogy ehhez több hektáron a Duna-part jogi állapotát megváltoztassák.”
LINK

2019.10.08.
„Ez a beszéd csak arra volt jó, hogy egymásnak uszítsa a sportolókat és azokat a civileket, akik szabadon akarják használni a Duna-partot, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy néhány kiváltságos mekkora területet akar kikanyarítani magának a Duna-partból. Szerencsére ezt megúsztuk. Egyelőre.”
LINK

2019.10.12.
„Környéken senki nem tudta meg, mit akarnak oda építeni, mekkora területen. Képviselők nem tudtak előre róla…”
LINK

 

FEHÉR ZSOLT

2019.03.28.
„Dózert a Duna-parti korzóra! – Az előrehaladott elmebaj minősített esete… A váciak és az idelátogató turisták által is méltán kedvelt sétány üde színfoltja a városnak, amelyet e panamagyanús lépéssel dózerral túrnának fel azért, hogy sportlétesítmények számára adjon helyt. Már önmagában elmebaj a folyamatosan csökkenő népességszám mellett egyre inkább elöregedő, fokozódó elvándorlási hullám által sújtott országban történő beteges stadion- és csarnoképítési láz.

Vegyük csak sorra a váci ígéreteket:

  • 2016. április. 240 millió forint az azóta sem befejezett kézilabdacsarnokra, amely az eredeti tervek szerint 2017-től üzemelni fog. (ELKÉSZÜLT – a szerk.)
  • 2017. augusztus. Az akkori hírek szerint 2019 őszére lehet kész a futballstadion rekonstrukciója, ehhez képest még a bontást sem kezdték meg. (FOLYAMATOS AZ ÉPÍTÉS – a szerk.)
  • 2017. december. 5 milliárd forint a 2019-ben elkészülő (ha-ha-ha), 3300 főt befogadni képes, mélygarázzsal ellátott szérűskerti multifunkcionális sportcsarnokra. Aki komolyan veszi, hogy egy 33 ezer fős városban a lakosság 10%-a rendszeresen meccsekre és kulturális rendezvényekre fog oda járni, hogy megtöltsék azt, annak egészen biztosan nincs ki mind a négy kereke. Agyrém. (Az ÖSSZEFOGÁS tagjaként maga mondta le a projektet – a szerk..)
  • 2018. január. 780 millió forint a Reménység-pályára. Egyelőre sehol semmi. (ELKÉSZÜLT – a szerk.)

Élek a gyanúperrel, hogy komolytalan kormánypárti ígérgetés-cunamival álltunk és állunk szemben, amelyet a tavalyi országgyűlési választások kampányának hevében járattak csúcsra a választói akarat befolyásolása céljából és amelynek része volt a fentiekkel szemben egyébként mindenki által támogatható és jogosan elvárt, Jávorszky Ödön Kórházra szánt 5.6 milliárd forintos célzott támogatás is. Apropó, azzal hogy állunk?

Másrészt talán nem elhanyagolható körülmény a beruházásokat majdan végző vállalkozók és cégek névsora, ám ebbe most ne menjünk bele. Mindenki ismeri a nagytokájú, a társadalom széles rétegei zsírján hízó, abból aranyéletet élő kvázi-maffiózó országos és helyi kiskirályok személyét.

De térjünk vissza a Duna-partra. Indokolja-e bármi a nyilvános, bárki által szabadon látogatható váci korzó bármely egyesület vagy vállalkozói csoportosulás számára való átjátszását, annak beépítését? Mammon istenség, azaz a pénzen kívül aligha. Pedig sem anyagi előnyökért, sem pedig ingyenesen nem lehet eladó és átjátszható a város eme ékköve. Magyarország és benne Vác nem lehet senki hűbérbirtoka! Aki mégis erre vágyik, építsen a saját nappalijában jégpályát, amiben akár még hokizhat (SIC!, mint jobbikos altesti humor) is. Csoportosan vagy magányosan. Kezitcsókolom.”
LINK

 

MOMENTUM VÁC (ROZMARING SÁNDOR OSZTOTTA MEG)

2019.09.28.
ITT SEMMI ÉPÜL

Fura módon kezdett hozzá a váci városvezetés által megbízott vállalkozó a Duna-parti csónakház beruházáshoz. Eddig egy kapavágás sem történt, viszont odahordattak három szekérnyi sittet és körbekerítették a területet, majd – ha nem látnánk – kiírták, hogy ott már serény munka folyik. Aki látott már beruházást, az tudja, hogy nincs olyan építkezés, ami sittlerakással kezdődik. A Momentum építész-képviselője (Zöldi Péter) erre hívta fel a figyelmet egy magasra felszerelt táblával, majd – miután ezt sebtiben eltávolították – ráírta a ponyvára: „ITT SEMMI ÉPÜL.” Vágott is egy lyukat a feliraton, hogy – transzparens módon – láthatóvá váljon a semmi.”
LINK

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.