SZURKÁLÁSSAL FENYEGETTEK MEG EGY 14 ÉVES FIÚT VÁCON

A váci zsaruk előállították és gyanúsítottként hallgatták ki egy 19 éves fiatalt, aki a gyanú szerint erőszakkal vette el egy 14 éves fiú pénzét Vácon – írta a Police.hu.

A váci rendőrségre érkezett egy bejelentés április 11-én délután, amely szerint kiraboltak egy váci kiskorút.

Az áldozat szerint egy fiú leült mellé a buszmegállóban, pénzt kért tőle, ám nem elégedett meg az átadott apróval.

R. Krisztofer, az elkövető – hogy megfélemlítse a fiút – benyúlt a zsebébe, mintha elő akarna húzni valamit, majd azzal fenyegetőzött, ha nem adja oda az összes pénzét, megszurkálja. A fiú félelmében odaadta a nála lévő kétezer forintot, az elkövető pedig elfutott.

A rendőrök közel egy óra alatt azonosították és elfogták az elkövetőt, majd előállították a rendőrségre, ahol rablás miatt hallgatták ki.

A fiú részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, de állítása szerint nem fenyegette meg a sértettet, csak szépen elkérte a pénzt, amiből később cigarettát és üdítőt vásárolt. A rendőrök őrizetbe vették őt, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

(Police.hu)