A Hétkápolna – amúgy jobb sorsra érdemes – kies környezetébe rendszeresen, vagy csak alkalomadtán kiránduló járókelők itt is azt tapasztalhatják, hogy nagyon nagy gáz van „tegyünkrendet” téren, pedig ennek a körzetnek a szivárványkoalíció egyik alpolgármestere, épp a jelszó kitalálója, Kiss Zsolt János a gazdája.
A stációk mellett lévő padokhoz rendszeresített szemétgyűjtőknek hűlt helye egy jó ideje. Persze, lehet ezt úgy is magyarázni (a városházi „kagye”nc sajtófelelős nyilván meg is próbálja a lehetetlent), hogy még két-három ember felesleges a közszolgáltató városi társaságnál, hiszen itt nincs tennivaló, így – a feladat gyurcsányi ócsítása jegyében – ki lehetne rúgni még néhány dolgozót. Miközben valójában az a helyzet, hogy a gárda alig bírja a munkát már most is.
Na, itt aztán igazán jól jönne az egekbe magasztalt új, helyi hős, az emelőkosaras autobot segítsége. Hiszen csapattársaihoz hasonlóan a jelek szerint Kiss Zsolt úr sem tud többfelé figyelni. És itt hadd kérdezzük meg újra, hogy neki valójában mihez van kiemelt szintű képesítése, miért lehet alpolgármester?
Kiemelt kép: Ribáry Zoltán/VácOnline