A nemzeti labdarúgó bajnokság harmadik vonalának középcsoportjában a hétvégi játéknapon vereséget szenvedett városunk csapata a Szekszárdi UFC vendégeként, a meccs eredménye: Szekszárdi UFC–Vác FC 1–0.
Csank János szakmai igazgató – a vírusjárvány miatti kórházi kezeléséből kilábalva – a terveknek megfelelően már leülhetett a kispadra a találkozón, s nem volt könnyű helyzetben, mivel sérülés miatt nem számolhatott Ódé Norbert, Tóth Bálint, Bonivárt Erik és Hegedűs Csaba játékával.
Csapatunk a vereséggel visszacsúszott a táblázat 15. helyére – ami még éppen bennmaradó pozíció.
A soros ellenfél – szerdán 15 órai kezdettel – a Hódmezővásárhely gárdája lesz a két héttel korábbra kiírt találkozó pótlásaként.
Ezen találkozó beharangozásaként akkor ezt írtuk a klub közleménye kapcsán:
„Klubunk a Magyar Labdarúgó Szövetségnél kérvényezte, hogy bajnoki mérkőzéseinket ismét a váci stadionban rendezhessük meg. A szükséges szakhatósági hozzájárulásokat a Vác FC beszerezte, ezután pedig az MLSZ versenyigazgatója rábólintott a kérésünkre, s engedélyezte, hogy hazai mérkőzéseinket ismét saját otthonunkban, a váci stadionban rendezzük meg. Ez az engedély addig érvényes, amíg a találkozókat zárt kapuk mögött kell megrendezni.”
A csapat leglelkesebb szurkolóinak hozzáállását ismerve nem csodálkoznánk, ha (természetesen az előírt csoportosulási előírásokat betartva) sokan összejönnének a stadion közvetlen környékén a szerdai meccs idejére, hogy a lehetőség szerint minél erőteljesebb, hangosabb jelenléttel buzdítsák Csank János mesteredző legújabb helyi alakulatát.
Ribáry Zoltán