SIGRAY ISTVÁN: KÖZÉTKEZTETÉS, KISZERVEZÉS, KOMMUNIKÁCIÓ, ÁLOM

A Vác Online-on néhány hete egy cikk jelent meg. Ebből idéznék.

„Egy városszerte terjedő pletyka kapcsán benyújtott közérdekű adatigénylés az alábbi kérdést tartalmazta: »Vác Város Önkormányzata, vagy Vác Város Önkormányzatának Gazdasági Hivatala közétkeztetés kiszervezésével kapcsolatban kötött-e szerződést, milyen összegben, és ki a szerződő fél.« Erre annyi válasz érkezett csupán lakonikusan, hogy »Everfood Kft. Gödöllő«. Nem írták meg tehát a keretösszeget. Arra a kérdésre viszont, hogy »Milyen pályáztatási eljárást folytattak le az 1. pontban megjelölt szerződés megkötése előtt.« csak annyi válasz érkezett, hogy »Nem« .”

E témában több, köntörfalazónak tűnő reakció is született a városvezetés részéről. A legrészletesebbet a március 12-én közzétett  „online városvezetői fogadóóra” keretében hallhattuk.

A videóban 5:53 után többek közt a következő mondatokat hallhatja polgármester asszonytól az érdeklődő:

„Megint csak sajnos valótlan állításokat kell, hogy megcáfoljak: a közétkeztetéssel kapcsolatosan írt valaki, hogy felkerült a Facebook-ra, hogy az önkormányzatról kitudódott, hogy vállalkozónak adta át a közétkeztetést…”

„Megint egy olyan dologról beszélünk, amelyről nem kellene, hogy beszéljünk, hogy ha nem lennének olyan fórumok, amelyeknek ez az elhivatottságuk, hogy kitalációkat fogalmaznak meg…”

„Le kell, hogy szögezzem, hogy ez a városvezetés, ez valóban a nyitott várospolitikára esküdött fel…”

„Ezért azt láttuk a pénzügyeket figyelembe véve, hogy valamilyen változtatást kell eszközölnünk. Ekkor úgy döntöttünk, hogy az a vállalkozás, amely évek óta itt van Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán van a telephelyük…”

„Megegyeztünk ezzel a céggel, hogy a középiskolásoknak, közel 400 adagról beszélünk, hogy a középiskolásoknak a főzését, az ellátását lássák el…”

„Kevesebb létszámban kell a konyhai dolgozóknak egyrészt feladatot biztosítanunk, másrészt pedig a havi fizetésüket biztosítanunk…”

Eddig az idézetek. Az utolsó háromból bizony az következik, hogy a „pénzügyeket figyelembe vevő változtatás eszközlése…” a középiskolákat ellátó főzőkonyhai munkák kiszervezése volt. Ezek után már csak azt kellett kideríteni, hogy vajon ki is üzemelteti az Apor Vilmos Katolikus Főiskola konyháját?

A Nébih honlapján meg lehet nézni a hazai közétkeztetésben részt vevő főzőkonyhák minősítéseit. Ezen az oldalon némi keresés után rátaláltam arra, hogy a főiskolán az Everfood Kft. az üzemeltető, azaz az a cég, amelyet a VácOnline a cikkében megnevezett.

Ezek után igen nehéz azt mondani, hogy a VácOnline cikkben megjelenteknek „egy szava sem igaz”, hiszen minden ellenőrizhető cikkbeli információ valósnak bizonyult.

Valahogy illetékes elvtárs jutott eszembe.

Rátérve a tanulságra, azt azzal vezetném fel, hogy mostanság már Vácon is megjelent Martin Luther King híres mondata a kommunikációs térben. Erre utalva, nekem is van egy álmom.

Van egy álmom, hogy egy napon olyan vezetése lesz szülővárosomnak, amely egy ellenőrizhetően valós tényeket tartalmazó híradásról nem kommunikálja azt, hogy „a hírnek egyetlen egy szava sem igaz”.

Van egy álmom, hogy egy napon olyan vezetése lesz szülővárosomnak, amely nem hangoztatja magáról úton-útfélen, hogy nyitott várospolitikára esküdött, hanem szerényen nyilvánosságra hozza az általa kötött szerződések nyilvánosságra hozható részeit, és lehetőség szerint a stratégiai döntéseit megalapozó hatástanulmányokat is közzéteszi.

Végezetül, merjünk kicsit is álmodni.  Van egy álmocskám, hogy egy napon a szülővárosom mostani városvezetői közül lesz olyan, aki el tud egy olyan mondatot mondani, amelyben az „Everfood Kft.” és a „kiszervez” szavak megfelelő képzővel és megfelelő raggal ellátottan mindannyian szerepelnek.

Sigray István egyetemi oktató