Az idei nagyböjtben a 23. zsoltár gondolatait járjuk körbe dr. Csáki Tibor atyával hat héten keresztül, minden vasárnap, aki segít eligazítani bennünket abban, hogy hogyan értelmezzük, hogyan értsük jól a zsoltár szavait:
A halál sötét völgyében sem félek, mert Te velem vagy…
Az elmúlt héten 23. zsoltár 3. verséről elmélkedtünk.
„Az igazság ösvényein vezet engem”.
Amikor a zsoltár következő sorából merítünk erőt: „A halál sötét völgyében sem félek, mert Te velem vagy”, akkor erről az ösvényről, keskeny útról gondolkodunk elsőként, amelyen a Jó Pásztor vezet bennünket.
Dietrich Bonhoeffer német evangélikus teológus írja:
„Keskeny a követők útja, az ember könnyen elmegy mellette, könnyen eltéveszti. Az út valóban keskeny, mindkét oldalon lezuhanással fenyeget. Jézus igazságát tanúsítani és megvallani, és mégis ennek az igazságnak az ellenségét Jézus Krisztus feltétlen szeretetével szeretni, ez a keskeny út. Hinni Jézus azon ígéretében, hogy követői öröklik a földet, és mégis fegyvertelenül találkozni az ellenséggel. Inkább jogtalanságot szenvedni, mint jogtalanságot elkövetni, ez a keskeny út. Látni és megismerni gyöngeségében a másik embert, de soha nem elítélni. Az örömhírt mindenképpen továbbadni, de a gyöngyöket soha disznók elé nem vetni, ez a keskeny út. Elviselhetetlen út ez. Minden pillanatban fenyeget a lezuhanás. Amíg úgy tekintek erre az útra, mint amelyről parancsoltak nekem, hogy azon járjak, és az önmagamtól való félelemben járok rajta, addig valóban lehetetlen. Ha viszont látom, hogy Jézus Krisztus megy elől, ha egyedül ránézek és lépésről lépésre követem, akkor megőriz ezen az úton.”
A halál sötét völgye annyira nyilvánvaló, hogy néha nem is tudunk másra gondolni és másról beszélni. Különösen átéljük ezt a betegségben, a magányban. (Most a Covid-járvány idején mindannyian megtapasztaltuk ezt a sötét völgyet.) Sokszor nem bírjuk idővel, energiával, egészséggel, kimerülünk. Ahogy szembenézünk a magánnyal, a betegséggel, a reménytelenséggel, a halállal, frusztrálódunk, megtöretünk. Megtörtségünket, sebezhetőségünket nem tudjuk megosztani senkivel, – közölhetetlen –, át kell ölelnünk, el kell fogadnunk keresztünket.
„A kereszt az a szükséges eszköz, amelynek segítségével az isteni átjárja az emberit”– írja az egyik szentünk –, de szükséges „fölvenni keresztünket”. Reggel ennek várásával kell ébrednünk, tudva, hogy csak általa jutnak el hozzánk azok az ajándékok, amelyeket a világ nem ismer: az a béke, az az öröm, a mennyei dolgoknak az az ismerete, amelyről a legtöbb ember nem is tud. A kereszt … olyan mindennapi dolog. Olyan hűséges, hogy egyetlen nap találkájáról sem hiányzik. Elég lenne fölvenni, hogy szentté tegyen bennünket.
Jean Vannier írja: „Minden ember a magányosság sebét hordozza a szívében, amely újra meg újra feltárul a balsiker pillanataiban, de mindenekelőtt a halál óráján. Csak ha képes vagyok elfogadni Istentől korlátaimat és ebből kiindulva elkezdek mások számára ajándék lenni, akkor találom meg a békét”.
Sokan vannak, akik Istent felelősnek tartják a halálért, a szenvedésért, a betegségekért, az igazságtalanságokért, a sérelmeikért. Miért engedi meg, miért hagyja, miért nem avatkozik közbe, miért nem segít? Az Úr Izajás próféta szavaival válaszol. „Az én útjaim nem a ti útjaitok”, keskeny a követők útja, de az életre vezet, az Örök életre.
Ahhoz, hogy a Jó Pásztor friss, tiszta forráshoz tudja vezetni a bárányokat, ahhoz hegyes-völgyes utakon, veszélyes szurdokon kell áthaladniuk.
Ahogy a pásztort követő juhoknak, úgy Isten népének is lassanként kell hegyes, völgyes utakon át, a magasabb körzetekbe jutnia. Keresztény életünkben gyakran vágyakozunk elszabadulni a mindennapi élet gondjaitól. Szeretnénk felülemelkedni az élet mélységein, és Istennel járni az élet magaslatain. Szeretnénk meghitt kapcsolatban lenni Istennel, csak vele járni. Hegycsúcs élményekre vágyunk, és irigyeljük azokat, akik feljutottak ezekre a magaslatokra és magasabb rendű szellemi életet élnek. Csakhogy gyakran téves elképzeléseink vannak ezzel kapcsolatban. Ha a jó pásztor életét kísérjük, láthatjuk, hogy nem palotában, hanem egy nyomorúságos istállóban született. Életében folyton találkozott a meg nem értéssel. Amikor megkezdi nyilvános működését, a gonosz lélek a kísértések hegyére viszi Őt. Tanítványainak a boldogságok hegyén feltárja Isten Országának törvényeit, a tábor hegyén pedig megmutatja dicsőségét, ennek fénye a Golgota hegyének sötétségét világítja meg.
Minden hegynek megvannak a maga völgyei, ezeknek a lejtői fel vannak szántva hasadékokkal, a tetőre mindig ezeken a völgyeken át vezet az út.
Istenem, rettentő nehéz a helyzetem, de tudom, hogy a végén kiderül, hogy ez a legjobb út, amelyen járva magasba juthatok. Aztán amikor hálát adok neki a nehézségekért, a sötét napokért is, rájövök, hogy Ő itt van velem. Minden bajom elmúlik, minden félelmem, minden ellenőrzésem, ha Rá tekintek – aki elöl halad most is – az én keresztutamon is.
Azok tudnak másokat életük nehéz körülményei között vigasztalni és bátorítani, akik már maguk végigjárták ezeket a sötét völgyeket. Azt mondja Pál apostol, aki maga is átélt sok szorongattatást, nehézséget: „Sírtam a sírókkal, örültem az örülőkkel, mindenkinek mindene lettem.” Amikor Isten megengedi, hogy sötét völgyekben járjunk, talán arra készít fel bennünket, hogy megtapasztaljuk az Ő közelségét, hagyjuk, hogy vállára vegyen bennünket, és ezt a tapasztalatot megosszuk azokkal is, akiknek még nem az Úr a pásztoruk. Sírjunk a sírókkal, örüljünk az örülőkkel…
Legtöbben nem akarjuk, hogy életünkben legyenek völgyek. Félelemmel és irtózattal riadunk vissza völgyektől, pedig Isten éppen ezáltal tud sok áldást adni nekünk, és rajtunk keresztül másoknak. Mindannyiunk életében vannak sötét völgyek, hiszen maga a Jó Pásztor mondta: „A világon nyomorúságtok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” Jn.16.33
Ha tudom, hogy Jézus halad elől, ha hiszem, hogy Ő a Golgota hegyén magára vette minden nyomorúságomat, minden bűnömet, akkor az én sötét völgyemet is beragyogja a megváltás fénye. A megváltás nem varázslás, hanem új lehetőség megnyitása éppen ott, ahol az emberinek vége, egy dimenzió feltárása, nem pedig a kemény valóság megszüntetése. Ebbe a sötétségbe érkezik aztán a megváltás hívó szava, felhívás, hogy keserű létünket másként éljük, más alapokból és más ígéretekből kiindulva. Jézus a megváltás csodájával megtörtségünket örömre nyíló kapuvá változtatja. Hagy idézzünk ide egy kedves verset a tengerparti lábnyomokról:
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen, ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem, Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
mindennap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik
ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért láttad csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”
ismeretlen szerző
Izajás próféta írja: „Mert a mi betegségeinket Ő hordozta, a mi bűneink nehezedtek rá, az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” A kereszten így kiált Jézus:„Istenem Istenem, miért hagytál el engem?” Minden miértünket magára vette! Tanít bennünket imádkozni nehéz helyzetekben: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Húsvét hajnalán a búzamag, amely elhalt, termést hozott. Bennünk folytatódik ez a feltámadás, a mi belső életünkben megtapasztalhatjuk ezt, ahogyan a nagypéntek sötét völgyéből, a húsvéti titok által a megváltás magaslatára vezet.
Chiara Lubich soraival zárjuk a mai elmélkedésünket: „Hogy világosságunk legyen, azért fogyatkozott meglátásod. Hogy részünk lehessen az egységben, azért tapasztaltad meg az elválást az Atyától. Hogy birtokba vehessük a bölcsességet, azért lettél tudatlansággá. Hogy ártatlanságba öltöztessük, azért lettél bűnné, hogy Isten bennünk legyen, azért élted át azt, hogy eltávolodik tőled.”
Köszönjük Jó Pásztorunk!
Jövő vasárnap folytatjuk…
AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM – DR. CSÁKI TIBOR NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLATA III.
AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM ?! – DR. CSÁKI TIBOR BÖJTI ELMÉLKEDÉSE 1.