ÚJABB VÁCI BALOLDALI POLITIKUS ÁLLT KI A KILAKOLTATÁSOK MELLETT, A SZEGÉNYEK ELLEN

Nyíltan a kilakoltatásokról beszél Matkovich alpolgármestere egy most megjelent propaganda videóban, amelyben Inotay Gergely, a nagy tapasztalatú ingatlanosba oltott felelős vagyongazdálkodó honatya szerepében lépett fel. Nézzék meg, ítéljék meg, hogy ez az agitáció vajon mennyiben segíti át a városházát azon a szellemi bakugráson, amikor felelős vagyongazdálkodásnak nevezik a nehéz sorsra jutott váciak kiköltöztetését és az ingatlanok tömeges kiárusítását.

A videó és annak szövege:

[Posztapokaliptikus képek, szívbemarkoló drámai zene, a hittanár-tanító-színjátszó alpolgármester járja a romos lakásbelsőket, ezúttal egy tapasztalt ingatlanos szerepét alakítja:] „Ilyen és ehhez hasonló állapotban lévő ingatlanok tömkelege maradt a városban az elmúlt kilenc esztendő vagyongazdálkodása után. Önök szerint elképzelhető az, hogy évtizeden keresztül lakik valaki a lakásban, nem fizeti a lakbért, a közüzemi díjakat és mégis maradhat? Városunkban ez megtörténhetett és ez meg is látszik az ingatlanok állapotán.

[A nemrégiben még tanítói fizetésből élő, ma már relatív anyagi jólétbe jutó alpolgármester az ismeretlen okból szegény sorsra jutó lakók otthonaiban – a szolidaritás legcsekélyebb jele nélkül – nem értekezett arról, hogy mi is történt azokkal a lakókkal, akik itt laktak, majd a baloldali politikai tömörülés unalomig ismert önfényezésébe kezdett:] Az Összefogás Vácért tagjai tavaly szembesültek a korábbi városvezetés tevékenységének hozadékával, a százmillió forintot megközelítő adósságállománnyal. Mindent megteszünk azért, hogy a lakásállomány fejlődése mellett a jövőben ne fordulhasson elő a milliós tartozások felhalmozása.

[A zene derűsre vált, a zengő hangú előadó immár a rendezett Főtéren oldja a nézőben felgyülemlett feszültséget:] Az átgondolt lakásgazdálkodás jegyében segítjük a régi, tisztességes bérlőinket, hogy megvásárolhassák az otthonaikat. A rosszabb állapotban lévőket pedig a legnagyobb nyíltság mellett értékesítjük. Nekünk fontos az, hogy felelősen gazdálkodjunk a város közös vagyonával.”

Inotay és a Kegyes-féle „független-objektívek” e videóval megint igyekeznek a váci közvélemény előtt azon a látványon módosítani, hogy az ország bármelyik pontján győzedelmeskedő baloldal nem MINDIG ugyanazt teszi, amit minden elődje tett:

amit az előző nemzedékek felhalmoztak, azt amilyen gyorsan lehet, felélik, rosszabb esetekben maguk, jobb esetben a rosszul gazdálkodó szervezeteik.

Pár megjegyzésünk erről az egészen parttalan propagandaanyagról:

  • A videó sűrűn hallgat arról, hogy mi lett az önkormányzati lakásokból kiköltöztetettek sorsa?
  • Egészen nyilvánvaló orwelli újbeszéllel tolják elénk mindazt, ami szerintük a valóság: a kimondott szavak alól kicsúszott a realitás, vagy még inkább azok ellentéte az igaz.
  • Ezúttal sem az alkotó városházi munka az elsődleges, hanem egy városházi munkáról kiállított népámító kép kiállítása. Ferjancsics PR-os idegenkezűsége egyértelműen felismerhető e „munkából”.
  • Három jelenlegi városvezető (Matkovich, Ferjancsics, Kiss) az előző testületben is képviselők voltak, Kászonyi pedig a Pénzügyi Bizottságot vezette, és ha nem aludták át azokat az éveket, akkor hogy engedték meg az állítólagos 100 milliós nagyságrendű veszteséget? Hogy van képe most az előadójuknak ahhoz, hogy csodálkozó arcot vágjon? Egyébként ezek a személyek hány önálló indítványt adtak be az előző városvezetésnek, hogy behajtsák az állítólagos tartozásokat?
  • Ahogy a közétkeztetés helyzete kapcsán is kérdezzük: ezt a városvezetést tényleg minden hidegen hagyja, ami a nehéz vagy kiszolgáltatott helyzetben élőkkel történik ebben a városban? Tényleg csak púp a hátukon a lakhatás és a közétkeztetés?

Inotay Gergely ezúttal ne rohanjon a városházi sajtó stúdiójába, hogy megint önsajnálattal meséljen arról, hogy „micsoda nemtelen támadás érte” a városházát és a személyét, hanem esetleg ezúttal előbb nézzen magába, hogy ezzel a videóval milyen célok érdekébe adta az arcát és a nevét. (Ja, és miért pont őrá esett a választás, miért nem jeles városvezető társai vállalták ezt az eleve bukó szerepet?)

Kedves Gergely, nem kétséges, hogy most pirulnak Ön helyett is a hittanár-tanítóra szavazó, kispénzű, keresztény választói, nagyon csodálkoznánk, ha nem az árulásuknak vélnék e mostani szerepvállalását!

***

Mivel a friss baloldali politikus nagyon hamar elsajátította az orwelli újbeszél nyelv szivárványkoalíciós-állatfarmos változatát, ezért mellékelünk egy városháza-magyar kisszótárt a jobb megértéshez:

felelős vagyongazdálkodás → kiárusítás
aki nem fizeti a lakbért, a közüzemi díjakat → bűnös, nem méltó lakhatásra
jobboldal, aki ingatlanmegtartó → felelőtlen herdáló
baloldal, aki ingatlankiárusító → felelős vagyongazdálkodó
lakásállomány fejlődése → valami olyasmi, amihez mi nem értünk
átgondolt lakásgazdálkodás → főként a váci szegényeket sújtó, ad hoc kiárusítás
tisztességes bérlő → a rendszeresen tejelő, szociális problémákkal a városházát nem terhelő lakó
legnagyobb nyíltság → e matkovichi kifejezésre egyelőre még nincs magyar szó
Összefogás Vácért (valamint a négy láb) → újbeszélben ez a jó
minden más politikai álláspont (valamint a két láb) → újbeszélben ez a rossz